3p
Nőttek a keresetek: kiderült, mennyiből él most egy átlag magyar – durva élelmiszerbiotrány tört ki: rengeteg sajtot vesznek le a magyar polcokról és új buszmegálló táblákat tesz ki a BKK.

A bruttó keresetek 5,3 százalékkal nőttek tavalyhoz képest. Január és augusztus között a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete ugyanis 234 600 forint volt. Ez azt jelenti, hogy 153 600 forintot visz haza egy átlag magyar. Ezen belül a fizikai foglalkozásúak nettó fizetése 104 700, a szellemi foglalkozásúaké 208 400 forint volt: ez 2,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

Újabb hiányosságokat tárt fel a tejágazati célellenőrzés - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Több autóval terítették Budapesten és környékén a Nógrád megyében engedély nélkül palackozott tejet, de ez semmi ahhoz képest, amit a hatóság egy fővárosi sajtgyártó üzemben talált. A gyárban bevett gyakorlatnak számított, hogy lejárt alapanyagokat és selejt késztermékeket hőkezeltek és használtak fel újra a gyártás során. A „friss” termékekbe több éve lejártakat is beledolgoztak, a lejárt termékek jelentős része gusztustalan, szennyezett, penészes, rovarokkal belepett volt - ez a Nébih videóján is jól látszik. Főként ömlesztett sajtok érintettek az élelmiszerbotrányban: több tömlős, lapka és kördobozos termékhez is használtak fel a romlott sajtot. Érintett például jó néhány Campingsajt, néhány Mackósajt, az Auchan, a Coop, a Reál több sajtja és még sok más termék. Összesen 93 féle sajtot hívnak vissza. Cikkünkben megnézheti, hogy pontosan, mely termékekről van szó.

Az elemzői várakozásokkal szemben csökkenéssel indult a kereskedés kedden a vezető európai értéktőzsdéken.

Ma nem lesznek fontos makroadatok, de beindult a gyorsjelentési szezon. Az Apple például tegnap este piaczárás után adta ki negyedéves gyorsjelentését, ami jócskán felülmúlta az elemzői várakozásokat. A bejelentést megelőzően a vállalattól 39,85 milliárd dolláros árbevételt várt a piac, ezt azonban jócskán túlteljesítették; 42,12 milliárd lett.

Ma 9 devizahiteles ügyet tárgyal a bíróság másodfokon. A Credit House Magyarország, az UniCredit Bank és hozzátartozó három lízingcég, az FHB Ingatlanlízing, a Magyar Cetelem Bank, a Budapest Autófinanszírozási Zrt. és az IMPULS Leasing Hungary Pénzügyi Zrt. keresetét tárgyalják majd.

Új megállóhelyi táblákat tett ki a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Ferenciek tere buszmegállókban. A többi megállóban is cserélni fogják a táblákat. Az új táblák a korábbiaknál áttekinthetőbb: az oszlop tetején távolról is jól láthatóak a megállót érintő autóbuszok járatszámai.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG