3p
Égett ma a parlamenti képviselők keze alatt a munka: megszavazták a devizaadósok mentését és a bankszanálási törvény, illetve módosították a reklámadót

Az Országgyűlés 184 igen, 1 nem és 2 tartózkodás mellett elfogadta a devizahitelesek helyzetének rendezéséről szóló törvény módosítását. A törvény a devizahitel-szerződések tisztességtelen feltételeinek kiküszöbölésével fenntartja a megkötött szerződéseket. Semmisnek mondja ki az árfolyamrést, helyette a folyósított és a törlesztett összeget vagy a devizában megállapított bármilyen költséget, díjat, jutalékot a Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyamán kell meghatározni. A bankoknak a törvény hatályba lépése után kilencven napon belül kell átszámolniuk a folyósítás és a törlesztés összegét visszamenőleg. A jogszabály egyes rendelkezései a forinthitelesekre is vonatkoznak, a végtörlesztett hitelszerződésekre azonban nem, és azokra sem, akik kölcsönszerződését az eszközkezelő rendezte.

Hatszáz-kilencszázmilliárd forintba fog kerülni a magyar pénzügyi szektornak a devizahiteleseket segítő csomag - közölte a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank szerint ez az összeg nem veszélyezteti a bankrendszer stabilitását. Egyetlen banknak sem lesz szüksége számottevő pótlólagos tőkeinjekcióra - fogalmazott az MNB. A központi bank ugyanakkor elismerte, a csomag elfogadása következtében "hosszabb távon átalakulhat néhány bank piaci pozíciója".

Egy időben kezdődött reggel a tőzsdei kereskedés és a parlamenti vita a devizahitelek rendezéséről, és az OTP rövid idő alatt 3,5 százalékot veszített értékéből, és azóta sem javult sokat a helyzet.

Nincs ma kereskedés az Egyesült Államokban, fontosabb makroadat sem érkezik, így elemzők nem számítanak különösebb forintgyengülésre. Csütörtök délután óta 310 körül ragadt be az euró árfolyama, minimális a forintgyengülés.

A Moody's felülvizsgálati eredménye hozhat változást. Jelenleg Magyarország nem szerepel a befektetésre ajánlott kategóriában és a leminősítésre is lehetőség van. Piaci pletykák felminősítésről beszélnek.

151 igen mellett megszavazták a reklámadó módosítását és a módosítás módosítását is. A jogszabály értelmében a reklámozóknak nyilatkozniuk kell az adókötelezettségükről, és ha ezt nem teszik meg, akkor ez a reklám megrendelőjét terheli - ez lehet a reklámügynökség vagy maga a reklámozó. Ebben az esetben az adóalap a reklámközzététel havi összesített ellenértékének 2,5 millió forintot meghaladó része, az adó mértéke pedig 20 százalék. Az adót magánszemélyeknek nem kell megfizetni.

És még mindig Országgyűlés: Magyar Nemzeti Banknak minden jelentős hitelintézetre és befektetési vállalkozásra egyedi- és csoport szintű szanálási tervet kell készítenie. Ennek részleteit, valamint a szanálás folyamatát tartalmazza a pénzügyi közvetítőrendszer szereplőit érintő törvénymódosítás, amelyet pénteken 152 igen szavazattal, 30 ellenszavazat és 6 tartózkodás mellett fogadott el az Országgyűlés. A törvény célja az állami forrás felhasználásának minimalizálása, a bankok legfontosabb funkcióinak a fenntartása, valamint a betétesek védelme.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 11:40
A dobogón csak budai kerületek állnak: a XII. kerület átvette a vezetést a II. kerülettől, a harmadik helyen Újbuda található. Négy járásban maradt 300 ezer forint alatt a nettó mediánbér: a sarkadi, a kunhegyesi, a csengeri és a fehérgyarmati járások vannak a lista végén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG