1p
Barack Obama több téren sem felelt meg az amerikaiak pozitív várakozásainak, a közvélemény a reméltnél gyengébbnek tartja az elnök teljesítményét
Barack Obama több téren sem felelt meg az amerikaiak pozitív várakozásainak, a közvélemény a reméltnél gyengébbnek tartja az elnök teljesítményét az energiapolitika, a környezetvédelem és a gazdasági helyzet javítása vonatkozásában - derült ki a Gallup intézet felméréséből, amelynek adatait szerdán ismertették.

A március elején megkérdezett több mint ezer amerikai 52 százaléka gondolja úgy, hogy Obama jó munkát végez a környezet megóvásában. Egy évvel korábban viszont még 70 százalék vélte úgy, hogy a tavaly januárban beiktatott elnök ezen a területen ígéretes startot vett.

A Gallup felmérésében 43 százalék értékelte jónak Obama tevékenységét az energiapolitika jobbítása terén. Tavaly márciusban 72 százalék várt e téren hathatós eredményeket az elnöktől.

A gazdaság helyzetét illetően egy éve még a közvélemény 61 százaléka volt meggyőződve arról, hogy Obama remek munkát fog végezni. Ezzel szemben most már csak 38 százalék tartja jónak gazdaságpolitikáját.

A mutatók süllyedése érthető, hiszen Obama elnökségét 2009 januári hivatalba lépésekor felfokozott várakozás övezte, népszerűsége mára jelentősen leromlott - értékelte a felmérés eredményét a Gallup. Obama általános teljesítménymutatója egy év alatt 62-ről 48 százalékra apadt.

Obama még mindig nyerő típus
Az amerikaiak érzik, hogy nem csak ők a világ urai
Obama mindenkit bebiztosítana

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Benzinkúton éjszakáznak, holnap is tüntethetnek a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 19:35
A hétfői tüntetés este 8 óráig tart, de kedden visszatérhetnek Budapest útjaira a dudáló kamionosok. A kormánytól többek között azt követelik, hogy az útdíjat ne akkora mértékben emeljék meg, mint amiről Lázár János beszélt.
Makro / Külgazdaság Tavasszal üthet be a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 16:29
A tavaszi előrejelzési fordulóban javasolhatja az Európai Bizottság a Tanácsnak, hogy újabb szakaszba léptesse a túlzottdeficit-eljárást. Eközben a kormány a GDP 2,2 százalékának megfelelő pénzt osztogat el.
Makro / Külgazdaság Ötven kamiont beengednek a Hősök terére, de merre indulnak a többiek?
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 15:01
Hétfőn délután megérkezett a Hősök terére a kamionos tüntetés konvoja. A térre azonban a rendőrség csak ötven járművet enged be, a többiek másfelé indulhatnak.
Makro / Külgazdaság Hiába szedett be sokkal többet a magyar állam – még sokkal többet költött
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 12:33
Itt vannak a részletes adatok a költségvetés november végi helyzetéről.
Makro / Külgazdaság Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 11:27
Most az autósok másik csoportja örülhet.
Makro / Külgazdaság Itt van, mekkorát ütött Trump a német autóiparon – nagyot
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:44
Fellendülésre pedig nem érdemes fogadni.
Makro / Külgazdaság Döntött egy svájci bíróság: az egész világon aggódhatnak a multik
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:29
Precedensértékű lehet az ítélet.
Makro / Külgazdaság Megvétózhatta volna Ukrajna hitelét Orbán Viktor – meglepő, ki beszélte le erről
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 08:37
Félrehívták egy kicsit az uniós csúcs sorsdöntő pillanataiban.
Makro / Külgazdaság Ilyen még soha nem történt a magyar kereskedelemben
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 07:47
Csökkent a terminálok száma – de miért?
Makro / Külgazdaság Mélypontok közelében tántorog a jen
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 06:19
Hiába volt a kamatemelés?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG