A Reuters hírügynökség által megkérdezett 23 elemző mindegyike arra számít, hogy a jegybank egymást követő tizedik alkalommal is a negyed százalékpontos kamatvágás mellett dönt. Az MNB tavaly augusztusban, 7 százalékos alapkamat mellett kezdte el jelenlegi kamatcsökkentési ciklusát.
A körülmények adottak
Az elemzők szerint a kamatcsökkentési hajlandóságot erősíti, hogy a fogyasztói árak drágulási üteme tovább süllyedt áprilisban, miközben a májusban közzétett első negyedévi GDP-adatok továbbra is gyenge növekedést jeleznek. A kamatcsökkentés mellett szól továbbá, hogy az euró forintárfolyama az elmúlt napokban az idei évben tapasztalt legalacsonyabb szinteken járt.
Matolcsy minden szava a csökkentésre utal
A fokozatos, ám állandó kamatcsökkentés stratégiájának folytatására utaltak jegybanki döntéshozók az elmúlt időszakban.
Matolcsy György MNB-elnök május 16-án egy miskolci konferencián jelezte: a monetáris tanács az inflációs pálya és más folyamatok alapján további lehetőséget láthat az alapkamat csökkentésére. Ugyanott Balog Ádám alelnök arról beszélt újságíróknak, hogy az áprilisi inflációs számok nem különböznek az eddigiektől annyival, hogy az lényegesen befolyásolná a monetáris tanács általános hozzáállását a kamatpályához.
Május 17-én Matolcsy György egy másik, balatonfüredi rendezvényen amellett érvelt, hogy a kamatcsökkentések fokozatossága, kiszámíthatósága és folyamatossága bevált, jó stratégia.
Már 3,5 százalékos alapkamatot áraz a piac
Elemzők immár - átlagosan - azzal számolnak, hogy a jegybank, a keddi csökkentéssel együtt még háromszor-négyszer csökkentik - egynegyed százalékponttal - az irányadó kamatszintet. A jegybanki alapkamat alakulására köthető határidős ügyletek ugyanakkor jelenleg négy-öt 25 bázispontos kamatcsökkentést áraznak be.
A monetáris tanács kedden tart kamatdöntő ülést. A jegybank kettő órakor hirdeti ki kamatdöntését és egy órával később teszi közzé a monetáris tanács közleményét.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
„Észre lehet venni, hogy kevesebb” – az utca embere a rekordalacsony inflációról
9 perce
-
Lépett Németország: jelentősen bővítik a hírszerző szolgálatok jogköreit
11 perce
-
Litvánia tartós védkezésre kényszerül a szomszédaival szemben
30 perce
-
Újabb kihívásokkal néz szembe a német export
körülbelül 1 órája
-
Ezt mindenki meg fogja érzeni, rossz hír érkezett az Egyesült Államokból
körülbelül 1 órája
-
A mesterséges intelligencia miatt csökkennek a bérek?
2 órája
-
Vegyesen szerepelnek a fontosabb papírok a tőzsdén
2 órája
- Simán tartja magát a forint a világ legerősebb devizáival szemben
- Velencei-tó: ingatlanpiaci korrekció jöhet 2027-ben
- Fellélegezhetnek a régi személyik tulajdonosai – ezeket az ügyeket még el lehet intézni
- Nagy változás jön szerdától, új szabályok élesednek a csomagolásoknál
- Új üzletet ütött nyélbe a 4iG
- Az asztalra csapott von der Leyen? Meglepő hír érkezett a migránsokról
- Nem lesz örömünnep a benzinkutakon?
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- Minden botrányt túlélt, de egy érthetetlen hibába belebukhat a FIFA elnöke 2026. augusztus 6. 14:13
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Lépett Németország: jelentősen bővítik a hírszerző szolgálatok jogköreit
Új jogosítványokat kapnak a szolgálatok.
Újabb kihívásokkal néz szembe a német export
A Rajnán is az történik, ami a Dunán?
-
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58 -
Rekordáron adta el hawaii birtokát a Starbucks egykori vezetője2026. augusztus 12. 09:57 -
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30 -
Nyereségbe fordult Tibor Dávid építőipari vállalata2026. augusztus 6. 08:19 -
Lakásokat vásárolt luxusbirtoka mögött a fiatal ausztrál milliárdos2026. augusztus 5. 07:08
További hírek >
-
Baleset Egerben: a rendőrség által körözött rolleres ütközött egy autóval
13:10
-
Négymilliárd forintba kerül az augusztus 20-i programsorozat és rövidebb is lesz a tűzijáték
12:35
-
Éjszakai, zajos vasúti karbantartási munkákat végeznek Egerben és a környező vasúti szakaszokon
11:26
-
Újra gumikacsák az Eger-patakban
08:23
-
Napos, de szeles, hőségmentes idő
07:26
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Hamarosan új világra ébredhetnek a leggazdagabbak Magyarországon
2026. augusztus 11. 19:50
-
Jobban jár, ha még szerda előtt elintézi a tankolást?
2026. augusztus 11. 16:34
-
Váratlanul megszólalt és üzent Vlagyimir Putyin
2026. augusztus 12. 11:48
-
A nap képe: így ünnepelték a tiszás képviselők az új államfőt
2026. augusztus 11. 16:57
-
Már a termelés költségénél is olcsóbban adják a gabonát az ukrán gazdák
2026. augusztus 12. 05:44



