3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A bíróság 19 bank devizahiteles keresetét elutasította – elzárják a pénzcsapot, nem kapnak pénzt az oroszok és szakadnak az RTL részvények a magyar adó miatt.

A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma eddig 19 bank keresetlevelét utasított el formai okokból - tudta meg az Index. Úgy tudják, azzal van gond, hogy a bankok jelentős része pdf-ben adta be a keresethez szükséges dokumentációt, márpedig ez a bíróság szerint nem "szerkesztett formátum", pedig ez előírás. Azt egyelőre nem árulták el, hogy mely bankok érintettek. Egy az Origó által megkérdezett jogi szakértő szerint azonban ennek túl nagy következménye nincs az érintett hitelintézetekre, hiszen a benyújtástól számított 5 napon belül az érintettek újra elküldhetik a dokumentumokat vagy új keresettel élhetnek.

Elzárják a pénzcsapot: felfüggeszti az oroszországi projektek finanszírozását az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank. Ugyanakkor prioritást élveznek az ukrajnai projektek, az ország erősebb piaci nyitásának, demokratizálódásának támogatására. Más kérdés, hogy Ukrajnában, tekintettel a bonyolult belpolitikai helyzetre, a kelleténél kevesebb izgalmasnak ígérkező projektet találnak. Ennek ellenére idén félmilliárd eurónyi beruházást hagytak jóvá Ukrajnában.

Az orosz embargós intézkedéseket folyamatosan figyelni kell annak érdekében, hogy a magyar gazdaságot érintő veszteségeket ki lehessen védeni, erről a nemzetgazdasági miniszter beszélt csütörtök reggel a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. "Árgus szemekkel figyeljük, Oroszország mely iparágakra, mely termékkörre jelent be szankciót" - mondta Varga Mihály. A miniszter kifejtette, hogy az Oroszországba irányuló teljes magyar termék-export 2,5 milliárd euró körül van. Nem mindegy tehát, hogy az embargós intézkedések hogyan érintik a magyar gazdaságot - tette hozzá.

Nem aggódnak azonban a szerbek, sőt! Ők az orosz embargóból jókora hasznot akarnak húzni. A szerb mezőgazdasági miniszter szerint ugyanis ez olyan egyedülálló esélyt jelent Belgrád számára, amelyet nem szabad elmulasztani. Hozzátette azonban - idézem - "mindenképpen tiszteletben kell tartani az orosz elvárásokat és előírásokat. Az orosz fél minden mezőgazdasági és élelmiszeripari termékünk iránt érdeklődik, különösen a hús- és tejtermékek, valamint a zöldség és gyümölcs iránt, sajtot pedig bármekkora mennyiségben kiszállíthatnánk" - magyarázta a miniszter.

A német-luxemburgi RTL Group közzétette az első féléves számait, ezek szerint főleg a magyarországi üzletmenet jelent neki problémát. A Dow Jones és a Finanzen.net szerint a nettó nyeresége az első félévben 202 millió euróra, az egy évvel korábbinak mintegy felére csökkent, miután 88 millió eurót írt le magyarországi érdekeltségének értékéből. A hírre az RTL részvényeinek tőzsdei árfolyama 8,7 százalékkal zuhant a tőzsdén.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG