3p
Gyorsan reagáltak az ellenzéki pártok a miniszterelnök beszédére, ami nem is csoda, hisz az gyakorlatilag a választási kampány nyitányának tűnt.

LMP

Szél Bernadett, az LMP társelnöke szerint a Fidesz nem Európa jövője, hanem Magyarország múltja; kormányzása alatt rosszul járt a magyar emberek többsége. A Fidesz kormányzása alatt nőtt Magyarország kiszolgáltatottsága, megroggyant hagyományos, stabil nemzetközi kapcsolatrendszere és a magyar emberek túlnyomó többsége rosszul járt.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor legkevésbé sem a jövő: a Fidesz és a rendszerváltás óta hivatalban lévő kormányok a múlt részei, nincs rájuk szüksége a megújuló Magyarországnak. Az LMP valós alternatívát kínál minden magyar embernek, aki megújulást és végre tisztességes kormányzást akar Magyarországon.

DK

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök teljesen elvesztette kapcsolatát a magyar valósággal, és rabja lett a saját propagandájának. Nagy-Huszein Tibor, a párt alelnöke ezt Orbán Viktor Tusnádfürdőn elmondott beszédére reagálva közölte szombaton Budapesten sajtótájékoztatón. A DK-s politikus szerint semmit nem lehetett megtudni a beszédből arról, hogy mik az ország valós problémái, hogy miért megy tönkre az egészségügy és az oktatás, hogy miért Magyarországon az egyik legalacsonyabb a fizetés az unióban.

Ehelyett az ellenzéki politikus szerint Orbán Viktor összeesküvés-elméleteket mondott az unióval kapcsolatban, és olyan szövetségekről beszélt, amelyek az unióval ellentétesek, így felmerülhet, hogy mégis ki akarja vezetni az országot az európai közösségből. Az országnak 2018-ban két választási lehetősége lesz: Orbán Viktor vagy az Európai Unió. A DK hisz egy olyan európai egyesült államokban, amelyben Magyarország egyenrangú partnerként tud részt venni.

MSZP

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint a 2018-as választások tétje az, hogy Orbán Viktorra vagy Európára szavaznak-e a magyarok. A jövő évi voksolás tétje, hogy Magyarország Oroszországhoz vagy Európához akar-e tartozni, továbbá az is, hogy az emberek egy leszakadó, igazságtalan Magyarországra vagy egy egyenlőségre és igazságos épülő jövőre szavaznak.

Orbán Viktor célja, hogy szembeállítsa Magyarországot és a magyarokat Európával, ehhez felhasználva a visegrádi négyeket is - fejtette ki Botka László, hozzátéve, sikeres Európa nélkül nincsen sikeres Magyarország sem. Kiemelte, a baloldal szerint is meg kell védeni Magyarországot, amelynek legfőbb problémája a történelmi léptékű kivándorlás, amiért szerinte Orbán Viktor politikája felelős.  A magyar történelem egyik legnagyobb exodusa elé nézünk, ha nem sikerül változtatni a Fidesz-KDNP csupán a vagyonosoknak, jómódúaknak kedvező gazdaságpolitikáját - írta Botka László.

Az MSZP olyan országot szeretne, ahol nem csak a kiválasztott kevesek, hanem mindenkinek van esély a továbblépésre, ahol nem zárják el a társadalom kétharmada elől a boldogulás lehetőségét - közölte az MSZP kormányfőjelöltje, aki szerint, ha 2018-ban minden elégedetlen elmegy szavazni, akkor kormányváltás lesz.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG