2p
Miközben Donald Trump és Hillary Clinton folyamatosan egymást marja, szép csendben növekszik egy libertariánus jelölt támogatottsága.
Forrás: Twitter @GovGaryJohnson

A Bloomberg szerint Gary Johnson alapvetően arra alapozza a kampányát, hogy sokan vannak, akiknek egyik nagypárti jelölt sem igazán szimpatikus. Amit mindenképpen szeretne elérni, hogy vitázhasson Donald Trumppal és Hillary Clintonnal, de ehhez legalább 15 százalékos támogatottságra lenne szüksége, jelenleg 8,1 százaléknál jár nemzeti szinten, de öt államban már a 16 százalékot is elérte.

A Real Clear Politics felmérése szerint bár az amerikaiak többsége még egyelőre biztosan nem szavazna rá, azt a voksolásra jogosultak 62 százaléka támogatja, hogy Johnson is részt vehessen a vitákban.

Mit tervez?

A libertariánus program egyébként elég ügyesen sikerült, az egyéni szabadság, korlátozott kormányzás mellett a republikánus konzervatív pénzügyi politikával és a demokrata szociális nézetekkel kampányolnak.

Legalizálná a marihuánát is az Egyesült Államok területén, de az államoknak még így is meglenne a döntési joga, és a vállalati és bevételi adók helyett nemzeti forgalmi adót vezetne be.

Johnson nem támogatja a külföldi katonai beavatkozást, viszont vetélytársaival ellentétben beállt a szabadkereskedelmi egyezmény mögé. Ami a bevándorlókat illeti, a libertariánus jelölt úgy fogalmazott, hogy ők olyan munkákat vesznek el, amiket az amerikaiak nem akarnak megcsinálni. Ha esetleg valami csoda fogytán mégis nyerne, azzal sokan járnának jól, mivel a tervek szerint egyszerűbbé tennék a külföldiek munkavállalását az Egyesült Államokban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG