4p
Az amerikai elnök szerint bizonyíthatóan vegyifegyver-támadást követett el Damaszkusz, majd órákon belül foganatosította a válaszcsapást is. Nagy-Britannia üdvözölte a gyors és hatékony bombázást, az oroszok ugyanakkor válaszlépéssel fenyegettek. Trump végül tényleg háborút akar Oroszországgal?
EPA/ERIC THAYER / POOL

Tegnap esti hírek szerint az amerikai külügyminisztérium bizonyítékot talált arra, hogy múlt szombaton vegyifegyver-támadás történt Dúmában, amelyet a szír kormány rendelt el. Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője ugyanakkor nem csak a szír kormány, hanem Moszkva felelősségére is felhívta a figyelmet. Megfogalmazása szerint Oroszország ugyanis kudarcot vallot, mivel egyáltalán nem tettek lépéseket annak érdekében, hogy megállítsák őket. Az ENSZ a Dúmában történtekért Bassár el-Aszad elnök rezsimjét teszi felelőssé, és korábban katonai megtorlást helyeztek kilátásba.

Trump nem vár senkire

Donald Trump ugyan tegnap bejelentette, hogy a nemzetbiztonsági tanácskozás nem járt sikerrel, így a további információk összegyűjtéséig elnapolja a támadást Szíria ellen. Ugyanakkor helyi idő szerint péntek este 9-kor bejelentette, hogy elrendelte a légicsapások megindítását. A támadásban közreműködött az Egyesült Királyság és Franciaország is.

A légicsapás-sorozat - amely egyébként az eddigi legnagyobb katonai akció Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen - Trump elnök bejelentésekor már folyamatban volt. Beszédében Donald Trump kiemelte: a légicsapások célja az elrettentés vegyi fegyverek előállításától, terjesztésétől és alkalmazásától.

Az amerikai elnök emellett élesen bíráló szavakat fogalmazott meg Oroszország és Irán - az Aszad-rendszer két támogatójával – szemben is. Mint fogalmazott: "Irántól és Oroszországtól azt kérdezem: milyen nemzet az, amely ártatlan férfiakat, nőket, gyermekeket legyilkoló tömegmészárossal akar közösséget vállalni":

Egy kicsit hipokrata, nem?

Az oroszok menekülthullámot jósolnak, ha Amerika megkezdi a támadást - igazuk lehet? >>>

Az amerikai védelmi miniszter, James Mattis elmondása szerint a légitámadás során megpróbálták elkerülni, hogy civilek is áldozatul essenek. Marris hozzátette: az Egyesült Államok és szövetségesei sokkal erőteljesebb csapást hajtottak végre, mint tavaly, ugyanakkor megerősítette, hogy egyszeri, koordinált csapásról volt szó, amelynek során kifejezetten olyan célpontokat támadtak, ahol vegyifegyver-készletek találhatók.

A védelmi minisztérium, a Pentagon vezetője hangsúlyozta: a légicsapások a szíriai kormány és nem a rendszer fő támogatója, Oroszország ellen irányultak, és Bassár el-Aszad elnöknek akarnak vele "nagyon erős üzenetet" küldeni. Mattis hangsúlyozta: egyelőre nem terveznek újabb légicsapásokat, a jövőbeni válaszlépések attól függnek, hogy a szír kormány bevet-e még vegyi fegyvereket.

Kiakadtak az oroszok

A washingtoni orosz nagykövet, Anatolij Anatonov ugyanakkor közleményben figyelmeztetett a szíriai légicsapások következményeire. Meglátása szerint a támadással ugyanis "a legrosszabb aggodalmak váltak valóra, a figyelmeztetéseink nem találtak meghallgatásra. Egy előre eltervezett forgatókönyvet hajtottak végre. Most ismét fenyegetnek bennünket.” Hozzátette: az ilyen akciók nem maradnak következmények nélkül.

Nem sokkal később az orosz külügyi szóvivő, Marija Zaharova bejelentette, hogy az Egyesült Államok és a szövetségeseik a békés megoldást veszélyeztetik a támadással. Dmitrij Szablin, az Állami Dumának a szíriai parlamenttel való kapcsolattartásért felelős koordinátora Damaszkuszban újságíróknak kijelentette: Egyesült Államok vezette koalíció azért mért csapást Szíriára, hogy megakadályozza a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) kelet-gútai vizsgálatát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG