3p
A hipermarket-láncok megsarcolása a szakértő szerint olyan, mintha áfát emelnének - senkinek sem kellett a Kapuvári Húsgyár vagyona - záporoznak a hírek a Mol körül - egy új ötlet szerint 500 eurót kéne adni az eurózóna minden polgárának

Drasztikusnak minősítette az élelmiszerlánc-felügyeleti díj megemelését Zara László, az Adótanácsadók Egyesületének elnöke a Napi.hu konferenciáján. Egy új jogszabály-tervezet szerint 3 éves veszteség után kizáródnak az élelmiszer-kiskereskedelemből, emiatt a cégek előtt két út van: vagy árat emelnek, vagy bezárják a boltot. Zara László így az élelmiszer-felügyeleti díjat egyszerű áfa-emelésnek tartja, amelynek árát a fogyasztók fogják megfizetni.

Egyetlen ajánlat sem érkezett az egykori húsgyár vagyonára a felszámolók által kiírt pályázat határidejének csütörtök déli lejártáig. A Kapuvári Hús Zrt. felszámolását még 2012-ben kezdték meg,  először tavaly áprilisban, majd júniusban hirdették meg a vagyont, sikertelenül. A felszámolók nem adják fel, újabb pályázatot írnak ki.

A Mol kész eladni részesedését az INA-ban, ha a horvát kormánnyal folytatott tárgyalások nem vezetnek eredményre – mondta el a cég pénzügyi vezérigazgató-helyettese a CNBC amerikai gazdasági hírcsatorna műsorának adott interjújában. Az MTI szerint a vezérigazgató-helyettes azt mondta, a Mol elsődleges célja, hogy megegyezzen a horvát kormánnyal. A Bloomberg szerint a Klesch Group mutat komoly érdeklődést az INA iránt, ami egy genfi, londoni és moszkvai központtal működő, globális kitekintésű befektetési holding, elképzelhető tehát, hogy valójában orosz tőke áll a háttérben, ami viszont jelenleg nem jó ajánlólevél ahhoz, hogy egy társaság valamely EU tagállam stratégiai fontosságú energiacégét megvásárolja a BudaCash elemzése szerint.

Szintén a Mollal kapcsolatos hír, hogy a Magyar Villamos Művek és a Mol Csoport tagja, a Slovnaft közös, nem kötelező érvényű ajánlatot tett a szlovák villamosművek 66 százalékos tulajdonrészére. A részvénycsomag egy olasz energetikai cég tulajdonában van, a cég teljes értékét kétmilliárd euróra teszik, a kétharmados részesedésért eszerint jó 400 milliárd forintnak megfelelő összeget kellene kipengetnie a magyar vásárlóknak is.

A tőzsdén egyébként ma a jobbak között van a Mol. Az európai hangulatot viszont elintézte, hogy a várakozásoknál jóval gyengébb lett a német feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index, mindössze 50 pont lett az érték.

John Muellbauer, az Oxfordi Egyetem professzora szerint  Európában nem tud hatékonyan működni az a fajta mennyiségi lazítás, avagy pénznyomda, amely gyors eredményeket hozott az Egyesült Államokban, Japánban vagy Angliában. Az Alapblognak adott interjúban azt mondja a professzor:  az euróövezetben a lazítást a lakosság körében kell alkalmazni, közvetlenül az emberekhez kell eljuttatni az ingyen pénzt. Kiszámították, hogy legalább másfél százalékkal dobná meg az európai GDP-t, ha az euróövezetben mindenki kapna 500 eurót - a nagyjából 150 ezer forintnak megfelelő összeg tehát nekünk forinthasználóknak nem járna.

Az államadósság csökkenő mértéke és a kötvények hozamcsökkenése a forint árfolyamára is jó hatással volt, így meg is lett tegnap az öthónapos csúcs. Ma is egész nap erősödik a forint.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG