5p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Újabb utalás történt arra, hogy a Mol szívesen megválna az INA-tól, ha úgy adódik, az átvilágítást azonban egy orosz kapcsolatokkal is rendelkező cég végzi. Az amerikaiak állítólag ezért akarnak nagyon közvetíteni. A szlovák áramszolgáltatónál is megvan az orosz szál, mindkét esetben vannak aggódó hangok, hogy csak az oroszok strómanjai leszünk.

A Buda-Cash Brókerház hírlevele szerint a Mol pénzügyi vezetője tegnap a Bloomberg hírügynökségnek megerősítette, hogy megegyezésre törekszenek a horvát kormánnyal az INA jövőjéről, de ha ez nem sikerül, akkor eladnák részesedésüket. Érdeklődőket is említett, név nélkül, és a hírügynökség szerint a Klesch Group részéről zajlik átvilágítás a horvát társaságnál.

Genfi, londoni, de kicsit moszkvai is

„A Klesch weboldala szerint genfi, londoni és moszkvai (!) központtal működő, globális kitekintésű befektetési holding, amely többek között az olajiparban is érdekelt, elképzelhető tehát, hogy valójában orosz tőke áll a háttérben, ami viszont jelenleg nem jó ajánlólevél ahhoz, hogy egy társaság valamely EU tagállam stratégiai fontosságú energiacégét megvásárolja” – írja a brókercég.

„Az újdonságnak számít, hogy már átvilágításig juthatott egy érdeklődő, az INA eladása továbbra sem tűnik egyszerűnek, a hír mindazonáltal megmozgathatja a befektetők fantáziáját, hiszen a horvát ügy jelenleg kiemelt téma a Mol megítélése szempontjából” – teszik hozzá. A csütörtöki kereskedésben a Mol egyébként jól szerepelt, a többi nagy részvénnyel ellentétben emelkedni tudott.

Folytatódik a pereskedés, bármi áron

Egyfajta válaszlépésként is felfogható, hogy a horvát gazdasági minisztérium visszavonta az INA kutatási engedélyeit a Száva folyó és Horvátország északnyugati környékén található földgáz- és kőolajlelőhelyekre, erre azt követően került sor, hogy a legfelső bíróság szeptember közepén jogellenesnek ítélte a horvátok korábbi (2011-es) hasonló lépését – folytatja a Buda-Cash. A minisztérium már akkor jelezte, hogy ennek ellenére ismét el fogják venni az engedélyeket.

Folytatódhat tehát a pereskedés, és tovább csúszhatnak azok a projektek, amelyek jelentős bevételt termelhetnének az INA-nak és rajta keresztül a Mol-nak, egyébként a horvát államnak is. „Folytatódik tehát minden fronton a harc a Mol és Horvátország között, ami továbbra is a legfőbb bizonytalansági tényező az olajpapír árazásában” – fejezi be a hírlevél.

Megindult valami, de nem az igazi

Az Erste Befektetési Zrt. szerint az elmúlt napok INA-val kapcsolatos híreit követően most azt tudhattuk meg, hogy érdeklődik a szlovák elektromos művek iránt, amibe az MVM-mel közösen szállna be. Ráadásul Kurdisztánban is megindult a termelés az Akri-Bijeel mezőn, napi kétezer hordós kitermeléssel, amelyet rövidtávon 10 ezer hordóra kíván felfuttatni. Ezek jó hírek, jelzik, hogy megindult valami a vállalat körül.

De nem árt az óvatosság, hiszen például a szlovák elektromos művek nem nagyon nem illik bele a Mol portfóliójába. Lehet, hogy új iparágak felé kacsingat? Erre már volt példa a 2000-es évek elején, amikor az akkori elnök, Csák János vezetésével már egyszer elindult a Mol ezen az úton. Akkor a gázár-szabályozás törte derékba a terveket mintegy 200 milliárd forintos veszteség okozásával.

Orosz szál Szlovákiában is

Most persze ilyenről nincs szó, hiszen a cég teli van pénzzel és hitelkerettel, ráadásul még az INA- részesedést is értékesíthetik, ami tovább növelheti a Mol flexibilitását. Az árfolyam ugyanakkor megérkezett a 200 napos mozgóátlagra, aminek következtében az Erste megállót vár az emelkedésben. Korrekció után ugyanakkor újabb emelkedés jöhet.

Az Equilor szerint is a nap vezető híre, hogy megerősítették a korábbi értesülést, hogy közvetve a Mol is pályázik az Enel 66 százalékos tulajdonhányadára a Slovenksé Elektrárne-ban (Szlovák Villamosművek). Tegnap a CEZ is hivatalos érdeklődési nyilatkozatot adott be, de közölte, további vizsgálatokra lesz szüksége, mert az erőműben két új reaktort építenek és ezek hitelezési kondíciói még mindig nem világosak. Amint arról beszámoltunk, a szlovák cégeladásnál is előkerült az orosz szál, hírek szerint sokan aggódnak, hogy a vállalat az oroszoknál köt majd ki.

Aggódnak az amerikaiak

Komolyan beleszólnak Amerikából a horvát-magyar vitába – írta a 444.hu a napokban. Amos Hochstein, az USA külügyminisztériumának energiaügyi megbízottja hétfőn azt mondta, hogy nagyon sokat tárgyalt már a magyar és a horvát kormánnyal, illetve a Mol és az INA vezetőivel a két cég vitájáról.

November elején a Reuters számolt be róla, hogy amerikai diplomaták aggódnak a vita miatt, majd kiderült, hogy már hónapok óta bejelentkeztek az amerikaiak közvetíteni. „Az amerikaiak minden bizonnyal azért aggódnak, mert felmerült, hogy a Mol esetleg eladná 49 százalékos részesedését egy orosz energetikai cégnek, és ezt szeretnék megakadályozni” – írják.

„Tárgyalunk az amerikai kormánnyal”

A Mol kész eladni részesedését az INA-ban, ha a horvát kormánnyal folytatott tárgyalások nem vezetnek eredményre – mondta el a cég pénzügyi vezérigazgató-helyettese a CNBC amerikai gazdasági hírcsatorna műsorának adott interjújában. Az MTI szerint a vezérigazgató-helyettes azt mondta, a Mol elsődleges célja, hogy megegyezzen a horvát kormánnyal.

A riporter kíváncsi volt arra, tárgyal-e még a Mol Washingtonnal, amely nem szeretné, ha az INA az orosz Gazprom kezébe kerülne. Simola József azt válaszolta: "Tárgyalunk az amerikai kormánnyal, és van pozitív fejlemény". „A Bloomberg eközben úgy értesült, hogy a genfi székhelyű Klesch Csoport, amely érdeklődik a Mol INA-részesedése iránt, már megkezdte a horvát olajcég átvilágítását” – írja az MTI orosz szál említése nélkül. A Klesch Csoport tulajdonosa, az amerikai Gary Klesch szeptemberben azt mondta a Bloombergnek, hogy öt-hat olajfinomítót vásárolna Európában.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 36370 35370 37000 +2,91% 0 0 8 233 782 470 HUF 2026-03-17 17:09:37
MOL 3810 3712 3842 +1,17% 0 0 1 970 667 640 HUF 2026-03-17 17:05:15
MTELEKOM 2050 2015 2065 +0,49% 0 0 1 067 002 760 HUF 2026-03-17 17:12:03
RICHTER 11840 11750 11880 -0,34% 0 0 1 384 027 720 HUF 2026-03-17 17:11:03
OPUS 499 495 510 -1,77% 0 0 123 286 560 HUF 2026-03-17 17:05:10
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A tarkóján érezte a hideg szelet a forint, összeszedte magát
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 18:40
A magyar fizetőeszköz a keddi napon erősödni tudott a bankközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Zárásra az OTP szárnyalása már érezte a ritkuló levegót
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 17:40
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1749,22 pontos, 1,45 százalékos emelkedéssel 122 537,07 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Mennyire volt aranybánya az aranybánya?
Eidenpenz József | 2026. március 17. 15:40
A történelmi csúcsokat döntögető arany vajon mennyire növelte az aranybányák árfolyamát? Mennyire jártak jól azok, akik részvényeket vásároltak nemesfém helyett? Rövid távon nagyon jól, több évre visszatekintve nem egyértelmű a kép. De a részvények most sem tűnnek drágának.
Részvény / Deviza / Áru Óvatos emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 15:20
Emelkedéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP részvényesei a délutáni felhők felett érezhetik magukat
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 15:05
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a plusz 0,09 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és az OTP vitte a prímet kedd délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:17
És húzták a BUX-ot is magukkal.
Részvény / Deviza / Áru Megreccsentek az európai tőzsdék, a BUX még tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 09:38
Minden szem a Hormuzi-szorosra szegeződik.
Részvény / Deviza / Áru A keddet sem kezdte valami fényesen a forint
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 07:44
Igaz, a svájci frankhoz képest kicsit erősödni tudott. Friss árfolyamok kedd reggel.
Részvény / Deviza / Áru Csipkedték magukat a befektetők Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 06:24
Erőteljes emelkedéssel zártak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Feltápászkodott a forint: nézze meg, merre indult!
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 18:38
Javítani tudott a forint reggel óta.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG