3p
A görög tőzsdeindex 27 éve nem volt ilyen alacsony, mint ma. Miközben Kínától és az olajártól féltünk, szép csendben megfeneklettek a tárgyalások Görögország és hitelezői között. A lakosság tiltakozik a reformok végrehajtása ellen, a kormány habozik, a hitelezők pedig nem akarnak pénzt adni, amíg a reformer szavakat nem követik tettek. Félő, hogy újrakezdődik az egész problémahalmaz.
Fotó: MTI/AP/Pétrosz Karadjiász

Hétfőn 7,9 százalékkal zuhant az irányadó görög tőzsdeindex, ma délben újabb 1,9 százaléknál tartott. Az idén már 28 százalékkal szakadt be, egy év alatt pedig 40,5 százalék a mínusz. Augusztus elején, amikor a hosszú és kényszerű bankbezárások után újra megnyitott a tőzsde, 644 pontra zuhant a mutató, az augusztusi minipánikban 567 pontig, most pedig csak 453 pont.

Ha a Stooq.com adatainak hinni lehet, 1989 decembere óta, tehát több mint 27 éve nem volt ilyen alacsonyan az index. Márpedig a tőzsdék általában a jövőbeli kilátásokat igyekeznek beárazni, nem a múltat...

Fillérekért adják a bankrészvényeket

Ennyivel rosszabb helyzetben lenne Görögország, mint a nyáron, amikor az államcsőd szó szerint a bezárt bankajtókon kopogtatott, vagy csak az általánosan rossz tőzsdei hangulatot reagálja túl? Messze legjobban a bankok esnek, ma tíz százalék feletti mértékben, némelyik bankrészvényt már csak pár eurócentért vesztegetik.

Tavaly is csak az EKB folyamatos segítségének volt köszönhető, hogy a görög bankrendszer fizetőképes maradt a folyamatos betétmenekítés közepette. Egyébként a görög bankokról azt tartják, lényegében inszolvensek, gyakorlatilag csődben vannak, óriási tőkeemelésre lenne szükségük.

(Forrás: Stooq.com)

A trojka szedte a sátorfáját

„Pánikeladások a görög részvénypiacon” – szól a német Spiegel Online cikkének címe. Hamar kiderül, hogy a befektetők aggódnak a reformcsomag sorsa és a nemzetközi pénzek folyósításának jövője miatt. A görög kormány és a finanszírozói közötti tárgyalások ugyanis kudarcot vallottak. A nyugdíj- és adóreformmal kapcsolatban például kompromisszumnak még nyoma sincs. A „trojka”, az EKB, az EU és az IMF képviselői pénteken el is utaztak az országból.

Alexisz Ciprasz miniszterelnöknek nehézségekbe ütközik a reformcsomag átültetése a gyakorlatba, átlagosan 15 százalékos nyugdíjcsökkentést tervez, ami ellen a lakosság tiltakozik. A múlt héten például általános sztrájk volt az országban, újra és újra mezőgazdasági gépekkel torlaszolják el az utakat.

Papíron maradtak a reformok

Görögország sokat tesz, de csak papíron – mondta állítólag a finanszírozók egyik képviselője. További segélyösszegeket azonban csak akkor akarnak kifizetni, ha a reformok gyakorlati megvalósítása is előrehalad. A befektetők attól félnek, hogy a segélyek kifizetésének késlekedése az amúgy is gyengécske gazdasági növekedés, a gazdasági szereplők és a bankok kárára megy majd.

A görög kormány szóvivője szerint most a hitelezőknél a labda, de a lehető leghamarabb fel kéne újra venni a tárgyalásokat, országának égető szüksége lenne a forrásokra – írja az Ekathimerini.com. Remélik, a jövő héten ismét leülnek majd tárgyalni és áttekinteni az ország helyzetét. Ellenkező esetben újrakezdődhet a tavalyi krízis.

Félő, hogy a politika is nehezíti az előrehaladást, Ciprasz kormányának támogatottsága ugyanis csak három szavazaton múlik a parlamentben. Ezért elképzelhető, hogy makacs tárgyalópartnernek bizonyul majd – derül ki a görög lap cikkéből.

Olaszország helyzete is arra utal, hogy az európai pénzügyi válság még nem ért véget - erről itt írtunk.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
Makro / Külgazdaság Brutálisan lelassult az orosz gazdasági növekedés
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:35
Oroszországban májusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom és lassult a GDP-bővülés, miközben csökkent a munkanélküliség a gazdaságfejlesztési minisztérium és a statisztikai hivatal adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG