Az új magyar földtörvény lényege, hogy csak földműves vásárolhat földet Magyarországon, földműves pedig az, aki egy adott településen lakik és gazdálkodással foglalkozik, termel, jószágot tart; ez az álláspont pedig megvédhető mind bel- mind külföldön - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerdán az M1 az Este című műsorában.
A magyar földpiac azok előtt áll nyitva, akik földműveléssel, termeléssel akarnak foglalkozni, nem pedig a spekulánsok előtt. Így a földtörvény elfogadását követően a földművesek "kerülnek helyzetbe" - mondta Fazekas Sándor.
Spekulánsnak tekinti azokat a gazdákat vagy "ki tudja mivel foglalkozó embereket", akik más országok törvényeit kijátszva próbálnak tulajdonhoz jutni.
"Nem kell hanyatt esni azért, mert néhányan Ausztriában cikkeket írnak vagy íratnak ez ügyben" - mondta a szaktárca vezetője. Fazekas Sándor biztos abban, hogy nyugati szomszédunknál sem szeretik azokat, akik kijátsszák a törvényeket. A miniszter tudomása szerint Ausztriában az vásárolhat földet, aki ott mezőgazdasági termelést folytat, "mezőgazdasági üzemmel" rendelkezik.
A vidék jövőjét az új földtörvényre kívánják építeni. A következő lépés egy olyan üzemszabályozási törvény megalkotása lesz, amely meghatározza, hogy miként lehet gazdálkodni, milyen előírásokat kell teljesítenie annak, aki földművelésbe kezd. A cél a családi gazdaságok, az agrár-középosztály megerősítése. Emellett további fontos feladatnak nevezte a fiatalok megtartását a vidéki közösségekben, ezért számukra a gazdálkodást különböző kedvező feltételek biztosításával kívánják vonzóvá tenni.
A magyar állattenyésztés nincs könnyű helyzetben - mondta Fazekas Sándor. A feldolgozóipar több állatot lenne képes feldolgozni, mint amennyi most rendelkezésre áll. A legnagyobb gond most a sertéstartásban van, megnőtt a takarmányár, így a feldolgozandó alapanyag ára is.
A feldolgozók azonban nem tudják megemelkedett költségeiket - például a hízósertések megnövekedett árát - továbbhárítani a fogyasztókra, a fogyasztói ár ugyanis lassabban követi az alapanyagár változását. Ez több hazai feldolgozót is nehéz helyzetbe hozott. A miniszter ennek kapcsán gondot lát a cégek vezetési módszereiben, termékstruktúrájában, de az áruk minőségében is, ám bízik abban, hogy a nehézségekkel küzdő vállalatok helyzetét sikerül stabilizálni, így megmenthetők lesznek a munkahelyek.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Vitézy Dávid új lakásépítési programot jelentett be
6 órája
-
Irán vérdíjat tűzött ki amerikai katonák megölésére vagy fogságba ejtésére
6 órája
-
Svéd morbid: tömeges katonai temetésekre gyakorlatoznak
6 órája
-
Gyújtogatás gyanújával őrizetbe vettek több embert a Horvátországban
7 órája
-
Kecskékkel védekeznének az erdőtüzek ellen Dalmáciában
8 órája
-
Nem sikerült megfékezni az erdőtüzet Franciaországban
8 órája
-
Újabb százmilliárdos csontváz esett ki Lázár János szekrényéből
9 órája
- Újabb csontvázra bukkant Vitézy Dávid és Kármán András
- Itt az új lakásépítési program: Vitézy Dávid bejelentette
- Hol mossák tisztára a szennyest?
- Buszbaleset az M3-ason: egymás után nyilvánítanak részvétet a politikusok
- Nagy területen ég a tűz Szegeden, egy autókereskedést is elértek a lángok – videó
- Paksról jelentkezett be Kapitány István, fontos részleteket közölt
- Katasztrofális a helyzet Magyarországon: egymást érik az erdőtüzek
- Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót 2026. augusztus 13. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Akkora a baj, hogy már délután be kell avatkozni Pakson 2026. augusztus 14. 16:26
- Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak” 2026. augusztus 13. 17:30
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót 2026. augusztus 13. 19:07
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
Vitézy Dávid új lakásépítési programot jelentett be
Ösztönöznie kell a kormánynak a bérlakásépítést.
-
Rekordáron kerülhet új tulajdonosokhoz a Los Angeles Lakers2026. augusztus 16. 09:11 -
A Sports Direct alapítója vette meg a bajba jutott brit luxusáruházat2026. augusztus 15. 09:22 -
Sok vagy kevés az eMAG 710 millió forintos bírsága?2026. augusztus 15. 09:18 -
A fiú vezeti, az apa szabja meg az irányt az OTP-nél2026. augusztus 14. 12:43 -
Rekordnyereséget ért el a Csányi Sándor érdekeltségében is befektető norvég alap2026. augusztus 14. 11:51
További hírek >
-
A szemfüles szülők vagyonokat spórolhatnak az iskolakezdésen
16:54
-
Kevesebb turista érkezett, mégis tartja a milliárdos bevételt Törökország
13:51
-
Hazajönnének a magyarok, de már nem ugyanazt csinálnák itthon
12:48
-
Vége a „mindent elvisznek” korszaknak: nagyot fordult a budapesti lakáspiac
12:03
-
Nem a tehetség számít? Ebből lesznek a leggazdagabb magyarok
11:21
-
Lengyel turistabusz borult fel az M3-as autópályán – Friss információk
08:45
-
Mesterségek udvara, régi órák kiállítása és egy új játszótér avatása
06:26
-
EasyJet-sztrájk: járattörlések és fennakadások egész hétvégén
21:34
-
Ennél még sosem volt lejjebb: mélyponton az idei almatermés
14:04
-
Újabb tűzfészek Horvátországban, ezúttal egy mesés sziget erdeje kapott lángra
09:00
-
Radnai Márk: Közhang néven indul új társadalmi egyeztetési platform Magyarországon
12:52
-
Bosznia-Hercegovinából hazafelé tartó lengyel zarándokok utaztak az M3-ason felborult buszon
11:05
-
Súlyos buszbaleset az M3-ason: többen meghaltak, legalább tízen megsérültek
07:37
-
Nyolc gázpalackot vittek ki a tűzoltók egy lángoló balatoni épületből
12:02
-
Lázár János országjárásba kezdett: felméri, mi maradt a Fideszből – Egerben is lenne miről kérdeznie
10:53
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Dagad a botrány Kósa Lajosék volt cégénél
2026. augusztus 16. 06:06
-
Újabb százmilliárdos csontváz esett ki Lázár János szekrényéből
2026. augusztus 16. 13:57
-
A nap képe: Magyar Péter „a vízen jár”
2026. augusztus 16. 10:55
-
Kapitány István bejelentkezett a gátról: így megy az építkezés
2026. augusztus 16. 13:36
-
További részleteket közöltek a hajnali tragikus buszbalesetről
2026. augusztus 16. 12:56



