2p
650 milliárd forinttal több érkezett az államkasszába tavaly a legfontosabb adó- és járulékfajtákból, mint az előző évben.

A szaktárca szerint elsősorban azzal magyarázható, hogy zsugorodásnak indult a feketegazdaság -írja a Magyar Nemzet.

A lap szerint a személyi jövedelemadóból 6 százalékkal több bevétel folyt be, az áfából és a tb-járulékokból 8, a társasági adóból pedig 22 százalékkal több. A forgalmi adóból az előző évi 2800 milliárd forinttal szemben 2014-ben 3000 milliárd forint érkezett az államkasszába.

Van miből vásárolni - mondja a tárca

A Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyi helyettes államtitkára szerint az emelkedő reálbérnek, szélesedő munkalehetőségeknek, a csökkenő rezsidíjaknak és az alacsony inflációnak köszönhetően a lakosság a korábbinál többet költhetett a boltokban. A forgalmi adatok emelkedésében emellett az új típusú pénztárgépek rendszerbe állítása is lényeges szerepet játszott. 

Az illegálisan tevékenykedőket ma már egyszerűbben utolérheti a hatóság, ezt segíti az a nagyjából 115 millió forgalmi és más információkat tartalmazó adatcsomag, amely 2014-ben az új pénztárgépektől a hatósághoz érkezett - mondta a lapnak Pankucsi Zoltán.

Csodát várnak a csodafegyvertől

A kormány az idén komoly summát remél a feketézés ellen bevezetett elektronikus megoldásoktól, az új kasszák a tavalyinál is nagyobb, százmilliárdokban mérhető bevételt hozhatnak az államkasszának. Az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) az idén 60 milliárd forintot fialhat - írja az újság.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Máris nekirontott a Fidesz Magyar Péter legújabb bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 16:31
Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza Párt durván meg akarja emelni a katások adóját, szerinte a párt a katásokat is becsapta a választási ígéreteivel.
Makro / Külgazdaság Fontos adatok jönnek a magyar gazdaságról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 14:46
A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG