4p
A TakarékBank elemzői szerint idén még nem lesz felminősítés, de szinte minden mutató a további növekedésre utal.

A TakarékBank elemzői idén a bruttó hazai termék (GDP) 3,1 százalékos, jövőre 2,5 százalékos bővülésére számítanak - mondta Oszlay András, a bank osztályvezetője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Hozzátette: az idei éves átlagos infláció 0,2 százalékra várható, jövőre éves szinten 2,4 százalékra emelkedik a pénzromlás üteme.

Jól mutatunk külföldön

Kiemelte: az államháztartási hiány ebben az évben a GDP-hez mérten a 2,4 százalékos tervszám alatt maradhat, a külső egyensúlyi mutatók viszont a korábban vártnál is jobban alakulnak majd a TakarékBank elemzői szerint.

Oszlay András elmondta: a magyar gazdasági növekedést tekintve 2016-ban egy átmeneti lassulásra, 2017-ben pedig ismét erősödő gazdasági bővülésre lehet számítani.

Minden adott a növekedéshez?

A TakarékBank elemzői szerint a külső környezet alapvetően továbbra is támogatja Magyarország gazdasági növekedését annak ellenére, hogy az eltelt negyedévben romlottak a világgazdasági kilátások. A kínai gazdaság bővülési ütemének csökkenése áttételesen Európára és Észak-Amerikára is hat, egyrészt korlátozza az export növekedési lehetőségeit, másrészt viszont az alacsony olajárakon keresztül pozitívan befolyásolja az európai belső keresletet.

Az Európai Központi Bank legutóbb lefelé módosította az euróövezet növekedésére adott prognózisait a következő két évre, de kész az eddiginél is határozottabb gazdaságélénkítő lépéseket tenni - vélik a bank elemzői.

Kisebb megtorpanás

A várakozások szerint 2016-ban a lakossági fogyasztás élénkülése ellenére, a korábbi két évben csúcsra járatott uniós forrásfelhasználás csökkenése miatt, lassul a gazdasági növekedés. A bank elemzői azonban számítanak a magánszektor erősödő beruházási aktivitására és az állami beruházások dinamizálódására is, így 2017-ben újra gyorsuló gazdasági növekedést, és 2,8 százalékos GDP-bővülést tartanak valószínűnek.

Suppan Gergely, a TakarékBank szenior elemzője kifejtette: jövőre a fogyasztás lehet a magyar gazdaság motorja, a beruházások ezzel párhuzamosan várhatóan gyengébben alakulnak. Kiemelte: az ország nettó exportja még egy darabig jól teljesít majd, de a fogyasztás tartósan olyan tényező lesz, amely segíti a gazdaság fejlődését. A termelési oldaláról az ipar és a szolgáltatások támogatják majd a gazdasági bővülést a következő években.

Suppan Gergely úgy ítélte meg: a forint felülteljesítheti a feltörekvő piaci devizákat a következő időszakban, mert jelentősen csökkent az ország sérülékenysége az elmúlt időszakban.

Felminősíteni azért nem fognak

A szenior elemző úgy vélte: ennek ellenére az S&P pénteken várhatóan nem fogja felminősíteni Magyarországot, azt valószínűleg csak jövőre lépik meg, most esetleg pozitívra változtathatják a kilátást. A Moody's novemberben adhat pozitív kilátást Magyarország minősítését tekintve, a Fitch viszont még az idén befektetési kategóriába sorolhatja át Magyarországot.

Suppan Gergely szerint a külső egyensúlyi mutatók határozottan javulhatnak, az ország folyó fizetési mérlege, részben az olcsó olajnak köszönhetően, idén is jelentős többletet mutat majd. Hozzátette: a GDP-hez mérten az ország külső finanszírozási képessége idén 10 százalék fölé emelkedhet, így "nem kizárt, hogy az évtized végére A-val kezdődjön az adósbesorolásunk". (Az "A" kategóriába a jó adósországok tartoznak.)

A szenior elemző szerint a devizában nyilvántartott adósságrész zsugorodásával 2016-17-ben az államháztartás adósságállománya már erőteljesebben csökkenhet, így 2018-ra 70 százalék alatti GDP-arányos adósságmutatóra lehet számítani.

Suppan Gergely hozzáfűzte: az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatemelése akár most szeptemberben bekövetkezhet, de ennek nem lesz érdemi nyomása a forintra. Kiemelte: hosszabb távon erősödhet a forint, 2016 végére 300 forint/euró árfolyamot várnak a TakarékBanknál.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG