4p
Az egyre erősödő Irán-barát Hezbollah már régóta csípi a szemét mind Rijádnak, mind Tel-Avivnak, mind Washingtonnak. A Jerusalem Post szerint a libanoni kormányfő lemondása Izraelnek nagyobb jogosultságot adott arra, hogy teljeskörű katonai kampányt indítson Irán és Libanon ellen. A szaúdi kormányzat szerint, ha folytatódnak az iráni gyártmányú rakétatámadások Jemenből, azt egy ponton Irán részéről hadüzenetnek fogják fel.
A libanoni Dalati & Nohra fotóügynökség által közreadott képen Szaad Haríri libanoni kormányfő lemondása előtt egy nappal. (Fotó forrása: MTI/EPA/Dalati Nohra)

A libanoni politika megbolydult darázsfészekhez hasonlatos a hétvége óta, amikor az ellene tervezett merényletekre hivatkozva váratlanul lemondott Szaad Haríri libanoni kormányfő. A Közel-Kelet ütközőpontjának számító ország kormányfője kettős libanoni-szaúdi állampolgár és a lemondását úgy jelentette be a szaúdi televízióban Rijádból, hogy előtte erről nem informálta a libanoni elnököt. Helyi megfigyelők szerint a puccsszerű lemondatást Rijád szervezte meg, hogy elszigetelje az Irán-barát libanoni siíta Hezbollah mozgalmat és a libanoni kormányt összeomlassza.

Egyre erősödő Hezbollah

Holott az ország politikai helyzete rendkívül törékeny, hiszen a négymillió libanoni mellett már így is kétmillió szíriai és palesztin menekült él egymás mellett. Most pedig, hogy Asszad szír elnök helyzete stabilizálódott orosz és iráni támogatással, a Hezbollah harcosai térnek haza Libanonba és még nagyobb politikai súlyra tesznek szert. A Hezbollah katonai szárnya erősebb, mint a libanoni hadsereg és újabban bizonyos ellenőrzést is átvett a hadsereg fölött.

Az egyre erősödő Hezbollah már régóta csípi a szemét mind Rijádnak, mind Tel-Avivnak, mind Washingtonnak. A mozgalom Libanon 1982-es izraeli inváziójára adott válaszként jött világra, sikerült neki mindjárt 1983-ban Washington kiűzni Libanonból a bejrúti amerikai haditengerészeti laktanya felrobbantásával és Izraelt 2000-ben aztán Dél-Libanon elhagyására kényszerítette. 2006-ban az izraeli hadseregnek egy hónapos háború után szégyenszemre újra ki kellett vonulnia az országból a Hezbollah sikeres védekezésének eredményeképpen.

Iránt teszik felelőssé

Az utóbbi egy hónapban új szintre lépett Irán térségbeli megerősödése elleni kampány. Trump kormányzata jelezte, hogy kész felmondani a nukleáris megállapodást Teheránnal, míg a kongresszus új szankciókat vezetett be a Hezbollah ellen, beleértve több millió dolláros díjat tűzve ki két vezetője fejére.

Káncz Csaba

Mind az izraeli miniszterelnök, mind a védelmi miniszter az elmúlt órákban Iránt tette felelőssé a libanoni miniszterelnök lemondásáért és a nemzetközi közösséget az iráni agresszió elleni küzdelemre szólította fel. A befolyásos Jerusalem Post szerint Hariri lemondása Izraelnek nagyobb jogosultságot adott arra, hogy teljeskörű katonai kampányt indítson Irán és Libanon ellen, ha kitör a háború. A lap idézi Joav Gallant, az izraeli biztonsági kabinet egy tagját, aki szerint, ha kitör a háború, „Izrael visszaviszi Libanont a kőkorszakba.”

Szaúdi hadüzenet jöhet

Valóban, október 16-án az izraeli kormány tagjai már arról tájékoztatták az országba látogató orosz védelmi minisztert, hogy Irán megjelenése a Golan-fennsík, vagy a libanoni határ közelében Izrael számára hadüzenettel érne fel. Ez ügyben Tel-Aviv nem hajlandó semmilyen kompromisszumra.

Hariri lemondása - avagy szaúdi lemondatása - egybeesett azzal az incidenssel, amelynek során Rijád mellett lelőttek egy Jemenből indult rakétát, amelyet a szaúdi kormányzat Irán közvetlen katonai agressziójának tekint. A szaúdi kormányzat szerint Teherán állítja elő és csempészi ezeket a rakétákat a huszi felkelőknek Jemenbe. Rijád szerint, ha ezek a cselekmények folytatódnak, azt egy ponton Irán részéről hadüzenetnek fogják majd föl.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG