Az idei és a jövő évi költségvetés módosításáról is dönthet az Országgyűlés mai ülésnapján. A képviselők emellett átírhatják a szeptemberben elfogadott trafiktörvényt, a házelnök napirendi javaslata alapján pedig akár már ma tárgyalni kezdhetik az alaptörvény harmadik módosítását, amelynek szövege vasárnap este nyolc óráig nem volt elérhető a parlament honlapján.
A Ház ülése ezúttal is 13 órakor kezdődik napirend előtti felszólalásokkal, amit a szokásoknak megfelelő interpellációs időszak követ az azonnali kérdésekkel és kérdésekkel kiegészülve.
A határozathozatalok során elsők között szavazhatnak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2013-as költségvetéséről, valamint a jövő évi költségvetést megalapozó, egyszer már elfogadott, de a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött törvénymódosításokról. Áder János a házelnöknek írt levelében a bírák és ügyészek jogállásával ellentétesnek nevezte a költségvetési szervek, így a bíróságok és ügyészségek kötelező központosított illetményfejtéshez csatlakoztatását.
Télapó után lehet költségvetés
Az Országgyűlés dönt továbbá a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító javaslatokról, így a képviselők akár már a következő ülésen, várhatóan december 11-én elfogadhatják a 2013-as büdzsét (ennek első változatát júniusban fogadták el).
Az előzetesen közöltekkel ellentétben hétfőn még minden bizonnyal nem írják át az idén ősszel elfogadott trafiktörvényt, a kormányoldal ugyanis több módosítást is benyújtott az előterjesztéshez, amely sorsjegyárusítással és fogadásszervezéssel is kiegészítené a tervezett dohányboltok tevékenységi körét (ahogy korábban írtuk, önmagában a dohánytermékek árusítása nem annyira jó üzlet, módosítás nélkül kevés kereskedő lenne érdekelt abban, hogy Nemzeti Dohányboltot nyisson).
Pénzért állampolgárságot?
A fentieken túl szavazhatnak az idei költségvetés módosításáról is, változtatva a Kossuth tér átépítésének forrásain, továbbá emléknapot jelölhetnek ki a Felvidékről kitelepítettekre emlékezve, illetve megkönnyíthetik a nagy értékben magyar állampapírt vásárló külföldi befektetők Magyarországon tartózkodását.
A házelnök vasárnap este elérhető napirendi javaslata alapján az új Polgári törvénykönyv (Ptk.) részletes vitájával zárulhat a mai ülésnap, ugyanakkor egy megjegyzés szerint, erre irányuló kérelem esetén akár az alaptörvény harmadik módosításáról is tárgyalhatnak a képviselők ezen a napon. Az Országgyűlés ebben az esetben akár már kedden részletes vitát tarthat a javaslatról, amelynek szövege vasárnap 20 óráig nem volt elérhető a Ház honlapján.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
18 perce
-
Megtört az átok? Jön fel az arany, a britek és a svájciak már tele is lapátolták a spájzt
körülbelül 1 órája
-
Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
körülbelül 1 órája
-
Tombol a gabonaháború: két fontos orosz terminálra csapott le az ukrán haderő éjjel
2 órája
-
Nem akármilyen célárat kaptak a Mol-részvények
3 órája
-
Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
3 órája
-
Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
3 órája
- Vizsgálják a vízminőséget az almásfüzitői Duna-szakaszon a vörösiszap-tározónál
- Véleményezhető Vitézy Dávid rendelete az országos közlekedési csúcsszervezetről
- Nem a néző tartja el az NB I-et: milliárdos központi pénzek mellett apró tétel a jegybevétel
- Óriásit kereshet az állam a Sziget Fesztiválon
- Feketén-fehéren kiderül rövidesen a valóság a magyar kórházakról
- Elege lett Németországnak, jelentősen bővítik a hírszerző szolgálatok jogköreit
- Újabb három területen kutathatnak gáz és olaj után Magyarországon
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Minden botrányt túlélt, de egy érthetetlen hibába belebukhat a FIFA elnöke 2026. augusztus 6. 14:13
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Az esti csúcsidőben jelentős importra szorulnak.
Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
A tudós nemrégiben új céget alapított.
Nem akármilyen célárat kaptak a Mol-részvények
Az árfolyam 4880 forintnál jár, a kilátás biztató.
-
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58 -
Rekordáron adta el hawaii birtokát a Starbucks egykori vezetője2026. augusztus 12. 09:57 -
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30 -
Nyereségbe fordult Tibor Dávid építőipari vállalata2026. augusztus 6. 08:19 -
Lakásokat vásárolt luxusbirtoka mögött a fiatal ausztrál milliárdos2026. augusztus 5. 07:08
További hírek >
-
Felgyorsultak a munkálatok Pakson, Magyar Péter új részleteket közölt
11:39
-
A Duna vízszintje miatt két atomreaktor is leáll Romániában
11:07
-
Hatalmas pénz ömlik a chipiparba
10:49
-
Újabb pofon az eMAG-nak: 225 milliós bírságot szabott ki a GVH
10:31
-
Már nem csak a Tesla érdekli a magyart, ha elektromos autót keres
10:15
-
Lángok Tapolca határában – egy időre a strandot is ki kellett üríteni
09:32
-
Formabontó ötletek, ikonikus terek, nemzetközi elismerés – Klasszis TopDesign 2026
07:20
-
Mik azok a szalmapókok, és miért érkeznek a Mesterségek Ünnepére a Budai Várba?
06:55
-
Etna-kitörés: továbbra is komoly fennakadások a szicíliai légi közlekedésben
06:47
-
Szigorítaná Németország a fiatalok alkoholfogyasztását
06:39
-
Durván apad a Tisza-tó, Poroszlón pedig fürdőzési tilalmat rendeltek el a kék alga miatt
10:31
-
Fideszes belső dokumentumok érkeztek szerkesztőségünkhöz – Pajtók Gábor kampányának részletei is kiszivárogtak
09:08
-
Három veszélyessé vált fát kell kivágni Egerben – műszeres vizsgálatok alapján döntenek
07:27
-
Napos, de szeles csütörtök
06:58
-
Magyar Péter: fenékküszöbbel és elsüllyeszthető bárkákkal emelnék meg a Duna vízszintjét Paksnál
14:49
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Akkora a baj, hogy azonnal hatmilliárdot kap Gajdos László minisztériuma
2026. augusztus 12. 17:10
-
Elszabadulhat az egyik legfertőzőbb vírus, ha végrehajtják Trump rendeletét
2026. augusztus 12. 18:11
-
Kész tervek vannak – Így akadályozná meg a kormány az atomerőmű leállítását Pakson – FRISSÍTVE
2026. augusztus 12. 15:33
-
Súlyos döntés hoztak a románok: nekik le kell állítani az atomerőművüket
2026. augusztus 12. 14:46
-
Nem éri kellemetlen meglepetés csütörtökön sem a benzinkútakon
2026. augusztus 12. 20:05



