2p
Az ENSZ idei terveiben kiemelt szerepet kapnak a nemzeti parkok.

A hazai nemzeti parkok évente mintegy 3-4 milliárdos állami támogatást kapnak, míg saját bevételeik csaknem 10 milliárd forintot tesznek ki – mondta a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára.

A Föld napja alkalmából tartott sajtótájékoztatóján V. Németh Zsolt elmondta: az igazgatóságok ökoturisztikai létesítményeibe belépőjegyet váltott, valamint szolgáltatásait igénybe vevő regisztrált látogatók száma tavaly már csaknem 1,6 millió volt. Az elmúlt évek dinamikus látogatószám-növekedése figyelemre méltó a turizmus szemszögéből is - tette hozzá.

A Föld Napjának magyarországi központi rendezvényét idén nem a fővárosban, hanem a pest megyei Farmoson tartják. Az államtitkár elmondta, hogy a tárca is csatlakozik a nemzetközi programhoz, így 192 országban több mint 1 milliárd emberrel együtt hívják fel a figyelmet a bolygónkat érintő környezeti problémákra. A cél, hogy ráirányítsák a figyelmet a környezettudatos életmódra.  Ez kiterjed például az élővilág sokszínűségének és a természeti kincseknek a megismerésére és megóvására, a nyersanyagokkal való takarékos gazdálkodásra, a másodnyersanyagok felhasználásának növelésére, vagyis a hulladékká vált anyagok megfelelő válogatására és hasznosítására – tette hozzá az államtitkár.

A Föld Napját hagyományosan április 22-én ünneplik világszerte, a farmosi rendezvény azonban egy nappal korábban lesz. V. Németh Zsolt elmondta: Az ENSZ közgyűlése a Fenntartható turizmus a fejlődésért tematikus évévé nyilvánította az ideit, s ebben a nemzeti parkok kiemelkedő szerepet töltenek be. Az államtitkár hozzátette, a parkok számos természetvédelmi bemutatóhelyet, ökoturisztikai és környezeti nevelési létesítményt működtetnek. A központi nyilvántartás szerint több mint 800 létesítményben folyik ökoturisztikai, környezeti nevelés, amelyből 343-at részben vagy teljes egészében valamelyik nemzeti parki igazgatóság tart fenn.

Befektetnek a turizmusba: így szépül a Balaton

A beruházás célja a balatoni turizmus fejlesztése és a vitorlázás népszerűsítése. Tovább >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG