2p

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. december 10. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Görögország legnagyobb hitelezője közölte: akárhogy is nevezik a nemfizetést, Görögország bizony becsődölt. Ha egyben visszakérnék a teljes tartozást, az lenne a kegyelemdöfés.

Akárki akármit mond, ez bizony csőd

A Görögországnak folyósított hitelek jelentős részét adó Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmus (EFSF) álláspontja szerint csődeseménynek minősül, hogy Görögország nem fizetett időben a Nemzetközi Valutaalapnak. Az eurózóna mentőalapjaként létrehozott EFSF tudatta azt is, hogy ha az IMF igazgatótanácsa megerősíti a törlesztés elmaradását, az az IMF-fel közösen folyósított EFSF-hitelekre nézve is csődeseménynek számít.

Három lehetőség - ebből egy nagyon durva

Az EFSF vezérigazgatója erről még szerdán tájékoztatni fogja az eurózóna pénzügyminisztereit, és a három lehetséges lépés közül javaslatot tesz majd valamelyikre. Vagy felmondják Athénnal a hitelszerződést, és azonnal követelik a teljes tartozást, vagy ebben a konkrét esetben visszavonhatatlanul lemondanak erről a jogukról, vagy pedig elhalasztják a döntést.

Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke brüsszeli sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a brüsszeli testület a harmadik lehetőséget támogatja, hogy az EFSF egyelőre ne éljen a szerződésből fakadó jogaival, egyelőre ne hozzon döntést.

Ha meglépik, végleg padlóra küldik a görögöket

A görög válságról írt valamennyi cikkünket itt találja >>>>

Az első lehetőség gyakorlatilag a kegyelemdöfést adná meg a súlyos pénzhiánnyal küzdő Görögországnak. Az EFSF - rajta keresztül gyakorlatilag az eurózóna tagállamai - Athén messze legnagyobb hitelezője, 2012 óta 130 milliárd euró kedvezményes kölcsönt folyósított Görögországnak, ami a hellének bruttó hazai termékének csaknem háromnegyede. Emellett valószínűleg végleg elzárná annak lehetőségét, hogy Görögország az euróövezet immár intézményesített mentőalapjából, az Európai Stabilitási Mechanizmustól további forrásokhoz jusson, ahogyan arról a görög kormány tárgyalni szeretne.

Miután Athén a pénzpiacokról nem tud pénzhez jutni, az IMF-től sem, amíg nem rendezi hátralékát, az ESM-támogatás lehetőségének elvágása gyakorlatilag a görög állam külső finanszírozási forrásainak végletes leszűkítését jelentené.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A héten kiderül, mennyivel drágult hivatalosan az életünk
Privátbankár.hu | 2025. december 7. 14:31
A jövő héten jelenik meg az államháztartás november végi helyzetéről szóló gyorstájékoztató, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig ismerteti a novemberi infláció alakulását, az ipar és az építőipar teljesítményét is.
Makro / Külgazdaság Nemet mondott a magyar kormány – bukik az EU B-terve?
Privátbankár.hu | 2025. december 6. 12:39
A kötvénykibocsátást elutasította Magyarország.
Makro / Külgazdaság Fontos döntés született Magyarországról, amíg ön aludt
Privátbankár.hu | 2025. december 6. 08:13
Megtörtént az év utolsó hitelminősítő felülvizsgálata.
Makro / Külgazdaság Hihetetlen, hogy milyen kartellezést lepleztek le a magyar hatóságok
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 11:24
Tiltott módon egyeztettek az érintett cégek.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: kiábrándító képet adnak gazdaságunkról a legújabb GDP-adatok
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 10:59
Lényegében 2022 nyarától nem képes érdemi növekedést felmutatni a magyar gazdaság.
Makro / Külgazdaság Olcsóbb benzint hoz a Mikulás az autósoknak
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 10:22
Az átlagárak tovább csökkenhetnek.
Makro / Külgazdaság Megjött az adat, ami eldöntheti, hogy merre mozdul a GDP az év végén
Imre Lőrinc | 2025. december 5. 08:30
Éves szinten nagyobb a csökkenés a szeptemberi mutatóhoz képest, havi alapon viszont ismét enyhén bővült az ipar teljesítménye októberben.
Makro / Külgazdaság Van egy kis gond: csak első ránézésre jött jó hír az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 16:40
Felemás számokat közöltek.
Makro / Külgazdaság Felemás számok jöttek az euróövezetből, mi történt a kiskereskedelemmel?
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 14:11
Stagnálás és növekedés is volt.
Makro / Külgazdaság Megint zsebrevágott 190 milliárdot az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 12:37
Pedig előzetesen 80 milliárddal is megelégedett volna. A kamatokkal is lejjebb lehetett kicsit menni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG