3p

Mindenhol kötelező lesz a digitális Covid-igazolvány, ahol maszkot kell viselni - de csak az idegenforgalmi szezon zárultával. De ha rosszul alakul a járványhelyzet, akkor már korábban is meghozhatják ezt az intézkedést.

Az idegenfogalmi idény végével Horvátországban mindenhol kötelező lesz a digitális Covid-igazolvány, ahol maszkot kel viselni, ez vonatkozik minden intézményre, magán és állami vállalatra, de az üzletekre is - írta a Jutarnji List című horvát napilap kedden a nemzeti válságstábra hivatkozva. Hozzátették: abban az esetben, ha romlana a járványhelyzet, ez még előbb is bekövetkezhet.

Andrej Plenkovic horvát kormányfő a sajtónak úgy nyilatkozott: ahhoz is meg fogják találni a jogi keretet, hogy védettségi igazolásokhoz kössék az állami támogatásokat. Kiemelte: az adófizetők az elmúlt 18 hónapban 34 milliárd kunával (1604 milliárd forint) járultak hozzá a járvány okozta gazdasági károk helyreállításához. Szavai szerint 700 ezer munkahelyet mentettek meg, likviditási hitellel támogatták a vállalkozásokat, leállították a végrehajtási eljárásokat, és számos ágazatnak nyújtottak különböző támogatásokat. Az intézkedésekkel kapcsolatban az mondta: "ösztökélni akarjuk az embereket arra, ami célszerű, ésszerű és jó számukra".

Az EU digitális Covid-igazolását ellenőrzi egy horvát határőr a Horvátország és Szlovénia közötti Bregana határállomáson 2021. június 2-án. Magyarországról beutazva most csak egy személyi kell - de meddig? (Fotó: MTI/EPA/Antonio Bat)
Az EU digitális Covid-igazolását ellenőrzi egy horvát határőr a Horvátország és Szlovénia közötti Bregana határállomáson 2021. június 2-án. Magyarországról beutazva most csak egy személyi kell - de meddig? (Fotó: MTI/EPA/Antonio Bat)

A kormányfő ugyanakkor értetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy mire várnak azok, akik nem még nem oltatták be magukat. Horvátországban ugyanis csökkent az oltakozási hajlandóság, a lakosságnak mindössze 37,3 százaléka kapta meg valamelyik vakcina legalább első dózisát.

Az elmúlt 24 órában 96 új fertőzöttet azonosítottak, amivel a járvány kezdete óta az új típusú koronavírussal megfertőződöttek száma meghaladta a 360 ezret. A vírus okozta betegség (Covid-19) szövődményeinek következtében két új beteg halt meg, így a járvány halálos áldozatainak száma 8220-ra emelkedett. Kórházban jelenleg 132 beteget ápolnak, közülük tízen vannak lélegeztetőgépen. A valamivel több mint négymilliós Horvátországban eddig 1 511 987-en kaptak védőoltást, közülük 1 175 528-an már a második adagot is.

A szomszédos Szlovéniában keddre 48 új fertőzöttet jegyeztek fel, ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 257 ezret. Az elmúlt 24 órában egy beteg halt meg, így a halálos áldozatok száma 4744-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 59-en vannak kórházban, 15-en közülük intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lelket számláló Szlovéniában eddig 830 774-en kaptak védőoltást, közülük 704 044-en már a második adagon is túl vannak. Ez a felnőtt lakosság 47,6, illetve 40,6 százaléka.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
Makro / Külgazdaság Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:06
Szerdától érheti újabb meglepetés a töltőállomásokon.
Makro / Külgazdaság Tényleg kibírható a vagyonadó? Erről is kérdezzük Bojár Gábort a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:04
A Graphisoft alapítója július 8-án, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Érdekesen alakult az ország külkeresekedelmi mérlege májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:30
Az energiahordozók exportvolumene 52 százalékkal, az importjuké 12 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 
Makro / Külgazdaság Trump a védett üzemanyagárakkal kacérkodik? Éppen most?
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:18
Az amerikai elnök maga szabja az árakat, írásban.
Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG