2p

A hét elején még nagyon harcias volt a magyar kormány az orosz szankciók ügyében – aztán megszólalt Donald Trump.

A Politico brüsszeli diplomatákra hivatkozva azt írja, hogy csütörtökön már a zárt ajtók mögött zajló tárgyalásokon a magyar kormány képviselői hajlandónak mutatkoztak az Oroszország elleni újabb szankciók, illetve a korábbi szankciók megújításának megszavazására, vagy legalábbis arra, hogy ne vétózzák meg ezeket.

Ez éles váltás ahhoz képest, hogy Orbán Viktor a hét elején még arról beszélt, hogy itt a változás ideje, és hogy az Oroszország elleni szankciókat fel kellene oldani.

Szerdán azonban Donald Trump – akitől a magyar kormány a gyors békét, Ukrajna magára hagyását remélte – a szankciók kiterjesztéséről beszélt, amennyiben Oroszország nem hajlandó békét kötni. Úgy tűnik, ez a fordulat a magyar kormány szankcióellenes álláspontját is megrendítette.

A Politico szerint csütörtökön már arról beszéltek a magyar kormány képviselői, hogy Magyarország egyelőre nem döntött a szankciók megújításának kérdésében – és ez jelentős elmozdulás a korábbi, egyértelmű elutasításhoz képest.

Az ügyben pénteken fontos ülésre kerül sor. A 27 tagállam képviselőnek hivatalsona január 31-éig van idejük a szankciók megújításáról döntést hozni, miközben tárgyalások folynak újabb uniós szankciók bevezetéséről is. A Politicónak két uniós tisztviselő arról beszélt, hogy nem készülnek B-tervvel arra az esetre, ha nem sikerül a szankciók megújítása.

A csütörtöki megbeszélés után azonban egy diplomata így fogalmazott:

„Nem számítók arra, hogy Magyarország blokkolná a megújítást. Magyarország hagyja, hogy emelkedjen a hőmérséklet, de ha ejtik a szankciókat, itt felrobbannak a dolgok.”

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek jöttek egy másik fontos tengeri kereskedelmi útvonalról is
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:39
Aktivizálódtak a kalózok is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG