3p

A reprodukciós ráta csaknem az egész országban egy alá csökkent.

Egyetlen tartományt kivéve egész Olaszországban egy alá süllyedt a fertőzőképességet mutató reprodukciós ráta (R0 érték) a közegészségügyi hivatal (Iss) pénteki adatai szerint.

Római utcakép, 2020. május 17. EPA/RICCARDO ANTIMIANI
Római utcakép, 2020. május 17. EPA/RICCARDO ANTIMIANI

A hatóságok szerint bevált a karantén

Silvio Brusaferro az Iss elnöke közölte, az R0-érték már csak egyedül az északi Valle d'Aostában mutat egynél magasabb értéket.

A vírus azonban továbbra is közöttünk van

- hangsúlyozta Brusaferro. Szerinte a fertőzésterjedés megfékezéséhez mindenekelőtt az óvintézkedések több hetes betartása vezetett. 

A reprodukciós ráta azt jelzi, hogy átlagosan hány embernek adja át a vírust egy fertőzött. (Ha ez az érték kisebb egynél, akkor a járvány lassul, majd le is állhat - a szerk.)

Roberto Speranza egészségügyi miniszter szerint a járványgörbe május 29-i adatai alapján határoznak a tartományok közötti mozgás engedélyezéséről.

A tervek szerint június 3-tól csak a "hasonló fertőzési szintet mutató" tartományok között lehet majd közlekedni, vagyis bizonyos korlátozások továbbra is érvényben maradhatnak.

Az egészségügyi tárca bejelentette, hogy ősztől az influenza-elleni oltást 60 évtől akarják tanácsolni, valamint a hat év alatti gyerekek esetében is javasolják. 

Az aktuális járványhelyzet  

A polgári védelmi hatóság péntek esti adatai szerint 130-cal emelkedett a halottak száma egy nap alatt, amely így meghaladta a 32,5 ezret. A napi elhunytak száma enyhén csökkent az egy nappal ezelőtti 156-hoz képest. 

Az aktív fertőzöttek száma több mint ezerhatszázzal mérséklődött, jelenleg mintegy 59 ezer.  595 beteget kezelnek intenzív osztályon. A gyógyultak száma átlépte a 136 ezret.

A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma mintegy 229 ezer. 

Attilio Fontana lombardiai kormányzó úgy vélte: 

Lombardiában "rohamosan" csökkennek a számok, a "fertőzési kockázat mérsékeltről alacsonyra" módosult. 

Eközben a milánói Pio Albergo Trivulzio idősotthonnál az ott megfertőzödött és elhunyt személyek rokonai tüntettek: az ügyészségi vizsgálat szerint a majdnem ezer időst ellátó intézetben több mint kétszázan haltak meg a fertőzés szövődményeiben a hiányos óvintézkedések miatt. 

A munkahelyi balesetbiztosító intézet (Inail) adatai szerint az utóbbi három hónapban több mint 43 ezer személy fertőzödött meg munkahelyén.

47 ezer halott?

A társadalombiztosítási intézet (Inps) számításai szerint a polgári védelmi hatóság halálozási adatai "kevéssé megalapozottak", mivel az Inps szerint nem több mint 32 ezer, hanem több mint 47 ezer beteg halt meg Covid-19 fertőzésben.

Az intézet a különbséget azzal magyarázza, hogy nem minden elhunyt esetében végeztek vírustesztet. A halottak életkor átlagát 81 év fölé teszik.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG