5p

Egyre nehezebben viselik az olaszok azt a létbizonytalanságot és bezártságot, amit a koronavírus elleni küzdelem okoz. Volt, aki munkája elvesztése után öngyilkos lett, mások rabságként élik meg a karantént. Felsőbb politikai szinteken is tartanak attól, hogy az elfojtott feszültség erőszakba csap át.

Elfogyott a pénzünk!

– kiabálta egy dühös férfi a bank előtt strázsáló rendőröknek Bariban múlt pénteken, miután nem tudott hozzáférni a segélyéhez.

Jöjjenek el hozzánk, nézzenek be a konyhánkba! Teljesen üres! Undorítóak vagytok! Az egész állam undorító!

– tette hozzá párja egy közösségi oldalon megjelent videó szerint.

Egy nápolyi felvételen, amit az olasz Corriere della Sera napilap osztott meg, pedig az látható, hogy egy férfi nem tudja kifizetni bevásárlását egy szupermarketben.  

Nincs pénze élelemre, nincs mit ennie! Nem bort vagy pezsgőt vett, csak tésztát és kenyeret!

– mondta a biztonsági őröknek egy vevő, aki a férfi pártjára állt.

A fenti közjátékok, amelyeket a Financial Times idézett fel, azt jelzik, hogy az olaszok egy része nehezen viseli a koronavírus elleni küzdelemmel járó karantént és létbizonytalanságot. Három hete tart a bezártság, az élet szinte teljesen megbénult.

Hajléktalan alszik egy buszon Rómában 2020. március 27-én. EPA/MASSIMO PERCOSSI
Hajléktalan alszik egy buszon Rómában 2020. március 27-én. EPA/MASSIMO PERCOSSI

A feszültség olykor tragédiába torkollik: kedden Milánóban egy szenegáli-olasz férfi öngyilkosságot követett el, miután megtudta, hogy elvesztette állását. A 26 éves piaci eladó kiugrott fürdőszobája ablakán.

Haragból erőszak

Dél-Olaszországban, amely gazdaságilag jóval fejletlenebb és szegényebb az északi régióknál, az átlagosnál is rosszabb a helyzet: Palermóban rendőröket küldtek az utcákra, miután hírek reppentek fel arról, hogy bandák boltok kirablására készülnek.

Leoluca Orlando polgármester a La Stampa című lapnak adott interjúban arra figyelmeztetett, hogy a harag erőszakba csaphat át. Alighanem ezt kívánja elkerülni az olasz kormány azáltal, hogy 400 millió euróval támogatja a városok élelmiszerkupon-osztását.

Olaszország Európában az elsők között vezetett be szigorú karantént, valamint állította le a gazdasági élet jelentős részét a vírus terjedésének megakadályozására, tehát az elsők között kénytelen szembesülni az intézkedések negatív társadalmi hatásaival.

Az, hogy meddig bírja az olasz társadalom a mostani állapotot, lakmuszpapír-tesztként szolgál a többi nyugati demokratikus ország számára, amelyek később vezettek be karantént

– írja a Financial Times.

Lelki próba

Az embereket persze nemcsak anyagilag teszi próbára a jelenlegi helyzet, hanem lelkileg is.

Minél több időt töltök otthon izolációban, annál kisebbnek érzem a házamat

– mondta a brit lapnak Simona Di Bella 27 éves szicíliai színésznő. Ha el akar menni otthonról, akkor – a többi olaszhoz hasonlóan – ki kell töltenie egy nyomtatványt. Ebben meg kell jelölnie, hogy létfontosságú termékek vásárlása, sürgős munka vagy egészségügyi okok miatt hagyja el a lakását – más opció nincs.

Ha a hatóságok ellenőrzik, és úgy ítélik meg, hogy megszegte a szabályokat, akár 3000 euróra is büntethetik. (Az más kérdés, hogy ez mennyire bír elrettentő erővel a szegények számára – a szerk.)

Nagyon furcsának tartom, hogy magyarázkodnom kell ilyen dolgok miatt

– mondta a színésznő. Mások szintén nehezen viselik a "szobafogságot".   

Szeretném megvédeni magamat és másokat, de be kell vallanom, hogy időnként úgy érzem, rab vagyok. Ha kocsiba ülök, mindig magamnál kell tartanom az igazolásomat. Tudom, hogy bármikor ellenőrizhetnek

– magyarázta Giuseppe Aparo, egy avezzanói bolt menedzsere.

Hasonló szigorról számolt be korábban a Privátbankár.hu-nak Alicia Ibarra római orvos-radiológus is.

A negyedet jelenleg csak munkavégzés céljából vagy egészségügyi okból lehet elhagyni, és ezt igazolni kell. Ha valakit közterületen ellenőriznek a hatóságok, és kiderül, hogy hamis indokkal tartózkodik ott, büntetést kaphat.

A többség ugyanakkor egyelőre tartja magát a szabályokhoz. Az olasz belügyminisztérium vasárnapi közlése szerint 200 ezer ellenőrzött emberből mindössze ötezret büntettek meg: 142 személyt „hamis indoklás” miatt szankcionáltak, 49-et pedig azért, mert fertőzöttsége ellenére elhagyta a karanténját.

Egy friss közvélemény-kutatás pedig azt mutatja, hogy az olaszok csaknem kétharmada támogatja a kormány korlátozó intézkedéseit.

Kérdés persze, hogy meddig tart a türelem, és mennyire uralja majd el a társadalmat az itt-ott már most is felszínre törő feszültség.

Karantén meghosszabbítva

Rossz hír, hogy a válság elhúzódik. Bár  a járványgörbe a fertőzés gócpontjában, Lombardiában lefelé ível – azaz a vírus terjedése lassulni látszik –, a napi halálozások száma még mindig rekordközeli, és a hét elején megint növekedésnek indult a napi új fertőzöttek száma.

Az olasz hatóságok pedig szerdán bejelentették, hogy április 13-ig meghosszabbítják az országos karantént.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy  a GDP szerény becslések szerint is nyolc százalékkal zuhan majd az első félévben, akkor a neheze még csak most jön – és nem csupán Olaszországban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG