3p
A Szabadságpárt vezetője szerint ő nem rossz populista. Ha nem kerülnek be a kormánykoalícióba, erős ellenzékként akarnak viselkedni.

A Szabadságpárt (PVV) kemény parlamenti ellenzéki szerepre készül, ha nem kerül be a kormánykoalícióba - mondta újságíróknak csütörtök reggel parlamenti irodája előtt Geert Wilders, a bevándorlásellenes, jobboldali párt vezetője. Wilders kijelentette, hajlandó részt venni a következő kormánykoalíció munkájában.

Vereség vagy győzelem?

"Ahogy mindig is mondtam: kész vagyok rá, szívesen vállalom" - fogalmazott a politikus. Ugyanakkor hozzátette, ha nem kerül be a kormánykoalícióba, "hazafias tavasz következik", és kemény ellenzéke lesz az alakuló kormánynak. Wilders az eredményt veresége ellenére sikerként értékelte. Hangsúlyozta, a győztesek táborához tartozik, noha nem erre az eredményre számított. "Jobban örültem volna, ha a miénk a legnagyobb párt, de több helyet szereztük, és erre büszkének kell lenni" - mondta Wilders, hozzátéve, hogy a PVV kormányon kívülről is óriási hatást gyakorolt a holland politikára.

Geert Wilders reagált arra is, hogy Rutte az éjjel a rossz populisták vereségéről beszélt. "Nem értem, mire gondol. Arra utal, hogy vannak jó és rossz populisták. Én nem tartom magam populistának, de ő azt sugallja, hogy én egy rossz populista és valamiféle náci vagyok" - nyilatkozott a jobboldali pártvezér. A politikus egyúttal gratulált Mark Rutte miniszterelnöknek az újabb győzelemhez.

Hollandiában szerdán tartottak parlamenti választásokat, amelyen Mark Rutte holland miniszterelnök vezette Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) a szavazatok 21 százalékát megszerezve győzött és messze megelőzte Geert Wilders második helyen végzett bevándorlásellenes Szabadságpártját, amely 13 százalékot kapott. Részletekről itt írtunk.

Rájuk biztos szükség lesz

Szakértők szerint négy párt koalíciójára lesz szükség a kormányalakításhoz, amelyhez legalább 76 képviselői helyre van szükség. A helyi sajtó értékelése szerint a VVD, a CDA és a D66 mindenképp benne lesz a kormányban, mellettük a Zöld Baloldal vagy a Munkapárt jöhet még szóba.

Előzetes adatok szerint a kereszténydemokrata párt (CDA) és a liberális D66 is 19-19 helyet szerzett a Geert Wilders vezette PVV-hez hasonlóan, a környezetvédő Zöld Baloldal (GroenLinks) 16-ot, a szocialisták 14-et, a szociáldemokrata irányultságú Munkapárt (PvdA) kilencet, a Keresztény Unió (CU) pedig hatot. A végleges eredményt március 21-én teszik közzé. Az Ipsos jelentése szerint a részvételi arány rendkívül magas, közel 82 százalékos volt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG