1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Teljesen megbénul Görögország csütörtökön a két legnagyobb szakszervezet által  meghirdetett 24 órás általános sztrájk miatt.

Leáll minden közszolgáltatás, nem nyitnak ki az iskolák, a vám- és adóhivatalok, nem működnek a tömegközlekedési eszközök, és a repülőterek is bezárnak. Számos felvonulás lesz, amelyhez csatlakoznak a rendőrség, a tűzoltóság és a parti őrség tagjai is.

A magánszektor és az állami szektor dolgozóit tömörítő GSEE és az ADEDY szakszervezeti szövetség pénteken hirdette meg  az egynapos sztrájkot csütörtökre. A két szakszervezet mintegy 2,5 millió dolgozót tömörít, a foglalkoztatottak közel felét.

 A sztrájkolók a kormány múlt héten bejelentett újabb, ezúttal  4,8 milliárd eurós költségvetési bevételnövelő intézkedései ellen tiltakoznak, amit részben az állami alkalmazottak bérének és prémiumainak csökkentésével, az üzemanyagok és a szeszesitalok áfájának növelésével kíván elérni.

A szakszervezetek sztrájkfelhívásához kedden csatlakoztak a légiirányítók. Emiatt csütörtökre töröltek minden Görögországba irányuló és onnan induló járatot.

Eddig bírták? Pénz kell a görögöknek
Az emberek nemet mondtak a görög csomagra
Gyakorlatilag megállt az élet Görögországban
A görögök nem kérnek a megszorításokból

MTI

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vlagyimir Putyin még egyáltalán nem dörzsölheti a markát olajbevételei miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 17:00
A Reuters keddi számításai szerint az orosz szövetségi költségvetés olaj- és gázadóiból származó bevételei márciusban várhatóan 52 százalékkal, 520 milliárd rubelre – 6,4 milliárd dollárra – csökkennek a 2025-ös év azonos hónapjához képest a gyengébb olajárak és az erősebb rubel miatt.
Makro / Külgazdaság Dobogón volt tavaly a magyar infláció az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 16:40
Az Eurostat legújabb adatai európai kitekintésben azt mutatják, hogy hazánkban Horvátországgal megegyező értékkel a harmadik legmagasabb volt az éves átlagos infláció 2025-ben – mutat rá a GKI.
Makro / Külgazdaság Szörnyű katasztrófát okozhat az iráni háború – figyelmeztet az ENSZ
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 16:00
Tízmilliók éhezhetnek majd, ha a nyárig elhúzódik a háború – írja a Világélelmezési Program (WFP) elemzésében.
Makro / Külgazdaság Török Gábor: az állás a valóságban szorosabb lehet, bejöhet a Fidesz kampánya
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:36
Minimális esélyt ad a Tisza kétharmados győzelmének a politológus, a győzelemre is csak kicsit tartja esélyesebbnek Magyar Péteréket.
Makro / Külgazdaság Szerdától még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:04
Tovább nőnek a piaci árak, lassan literenként száz forintot lehet spórolni a védett áras gázolajjal.
Makro / Külgazdaság 2,3 millió magyar revolutos élete változik meg
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 11:41
Kell félteni az ingyenes átutalásokat? Fiókteleppel és „rendes” magyar bankszámlákkal újit a cég.
Makro / Külgazdaság Ön is szívhatja a fogát a Hormuzi-szoros lezárása miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 11:22
A fontos szállítási útvonal lezárásának hatásait Magyarországon is érezni.
Makro / Külgazdaság Nagy változások jönnek a BUX indexben
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 10:56
Három részvény be, egy ki. Az MBH Banknak is nagy lépés ez.
Makro / Külgazdaság Gyorsan elkapkodták a Demján Sándor Program szabad felhasználású forgóeszköz-finanszírozásának megemelt keretét
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 10:26
Ezután is elérhetők azonban az EXIM további konstrukciói.
Makro / Külgazdaság Így készülhetünk az orosz gáz utáni időkre? Szépen összejöttek az állami tízmilliók
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 09:54
Már 70 milliárd felett jár a maximum tízmillió forintos felújítási programban igényelt támogatások összege.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG