3p

Az Európai Unióban már nem nálunk a legmagasabb az infláció. A románoknál, a cseheknél és a lengyeleknél is nagyobb lett a pénzromlás.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) péntek reggeli közlése szerint az éves infláció decemberben 5,5 százalék lett. Ez 2,4 százalékponttal alacsonyabb a novemberi értéknél. 

Orbán Viktor 2022 őszén utasította Varga Mihály pénzügyminisztert és kérte meg Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, hogy az akkor 20 százalék fölé került - majd 2023 januárjában több mint negyedszázada nem látott magasságot, 25,7 százalékot elért - éves szintű fogyasztóiár-indexet 2023 végéig vigye le egy számjegyűvé.

Ez a nemzetközi hangulat vártnál hamarabbi javulása miatt már októberben sikerült, igaz, a hajszálra 10 százalék alatti mérték (9,9 százalék) kapcsán gyanú merült fel a KSH számítási metodikáját illetően, amit a hivatal azóta többször is már részletes elemzések bemutatásával cáfolt.

Mindazonáltal a decemberi 5,5 százalékos éves inflációs ráta ismét meglepően alacsony, az elemzők 6 százalék körüli mértékre számítottak.

Részletesebb elemzéssel laptársunk, a szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Mfor hamarosan jelentkezik.

Most csak annyit rögzítenénk, hogy a fogyasztóiár-indexet tavaly januárban csúcsra lökött tétel, az élelmiszerek drágulása most 4,8 százalékos lett (a 2023 első havi 46 százalékkal szemben), novemberhez képest pedig 0,1 százalékkal mérséklődött.

Hasonló következtetésre jutott lapunk a KSH-énál frissebb adatok alapján elkészült Privátbankár Árkosara:

A másik fő inflációmozgató tényezők, a háztartásienergia-árak éves szinten 13,9 százalékkal csökkentek, novemberhez képest azonban csak 1,1 százalékkal.

Ezen belül az üzemanyagok ára az előző év azonos időszakához képest 4,2 százalékkal lett kisebb, míg a novemberitől 5 százalékkal maradt el.

Az 5,5 százalékos mutatóval Magyarországnak sikerült elkerülnie az éves inflációs összevetésben az uniós utolsó helyről, miután az eddig adatokat közlők közül Románia (6,61 százalék), Csehország (6,9 százalék) és Lengyelország (6,1 százalék) is magasabb rátáről számolt be.

A decemberi éves nyugdíjas infláció az általánosnál alacsonyabb, 5,3 százalék lett, a 18,3 százalékos éves szintje viszont meghaladta a 2023-as éves átlagos infláció 17,6 százalékos mértékét.

További érdekességekkel szolgál laptársunk, a szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Mfor által a KSH-énál szintén frissebb adatok alapján elkészített Mfor Nyugdíjas Árkosár

Üröm az örömben, hogy a maginfláció (ami a gyorsan változó termékek - mint a nem feldolgozott élelmiszerek, háztartási energia, a járműüzemanyagok, a társadalombiztosítás által támogatott gyógyszerek, valamint a szeszes italok és a dohányáruk - árának alakulását nem tartalmazza) viszont 2,1 százalékponttal többel, 7,6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét, ami általában jelzi a gazdaságban lévő inflációs nyomást. Vagyis a kilátások nem éppen kedvezőek.

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG