4p

Már pontosította is a csok plusz szerdán bejelentett szabályait a kormány. Ezek szerint a csok plusz jövőre azokon a kistelepüléseken is fel lehet majd venni, ahol az új falusi csokot. Ezzel elvileg az igénylők azonnali közvetlen támogatáshoz is juthatnak a csok plusz mellé ezen a 2630 településen. Az új bejelentés szerint ráadásul jövőre megmarad az illetékmentesség és az adóvisszatérítés lehetősége is, ami újabb milliókat jelent az új csokot igénylőknek.

Még egy nap sem telt el a bejelentés óta, de egy lényeges kérdésben máris pontosította a csok plusz közzétett szabályait a kormány. A Kulturális és Innovációs Minisztérium csütörtökön délután közleményt adott ki a csok pluszról. Ebben felsorolta a 2024-től élő új konstrukció főbb szabályait. Ezek között azonban van egy olyan is, ami ellentétes a tegnap közöltekkel – vette észre a Bank360.

A lap emlékeztet, Csák János miniszter a Kormányinfón azt közölte, hogy a csok pluszt az 5000 fő feletti településeken lehet majd igényelni. Ez jogszabályra fordítva azt jelenti, hogy azokon a településeken, amelyeken 2024-től nem elérhető az új falusi csok. Az emelt összegű falusi csokot 2630, jogszabályban meghatározott kistelepülésen lehet igényelni.

A portál azonban rámutat, hogy a csütörtöki minisztériumi közleményben már ez szerepel:

„A kedvezményes hitelprogramot az ország egész területén, tehát nemcsak az 5 ezer főnél nagyobb településeken, hanem a kistelepüléseken is igénybe lehet venni, utóbbiaknál így a gyermekáldást tervező házaspárok a csok plusz mellé akár a falusi csok vissza nem térítendő támogatást, illetve az ehhez kapcsolódó adó-visszatérítési támogatást is felvehetik.”

A Bank360 szerint ez extra lehetőséget jelent a falusi csokos településeken lakást vásárlóknak, illetve azt felújítók, -bővítőknek. A csok pluszhoz ugyanis már nem jár közvetlen kezdeti támogatás, a falusi csokhoz viszont igen. A falusi csokhoz 2024-től

  • egy gyermek után 600 ezer forint helyett 1 millió forint,
  • két gyermek után 2,6 millió forint helyett 4 millió forint,
  • három vagy több gyermek után 10 millió forint helyett 15 millió forint lesz igényelhető.

A jelenlegi jogszabály szerint ez használt lakásnál lesz így, de Csák János a Kormányinfón arról beszélt, hogy egységesítik a falusi csok támogatási összegeit, amiből az következik, hogy új lakás esetén is ennyit adnak a falusi csok igénylőinek.

A csütörtöki minisztériumi közlés szerint a falusi csok és a csok plusz együtt is felvehető, amiből az következik, hogy az igénylők először megkaphatják ezeket a támogatási összegeket, és emellé még a csok pluszban meghatározott, maximum 15-30-50 milliós kedvezményes, fix 3 százalékos hitelre is igényt tarthatnak. Ráadásul elvileg a gyerek(ek) megszületése esetén a 10-10 millió hitelelengedésre is. Az majd a jogszabályi részletek megismerésekor derülhet ki, hogy vajon ez a gyerekenkénti tartozáselengedés akkor is jár-e, ha már az elején felvette egy házaspár a gyermekek utáni közvetlen támogatást, ami a csok pluszban nem lesz – írja a portál.

A Bank360.hu arra is felhívja a figyelmet, hogy a minisztériumi közlésből következően megmaradnak 2024-től a csok és falusi csokigénylők által igénybe vehető adóvisszatérítési kedvezmények. Ezeket a közlemény nem részletezi, de jelenleg az új építésű lakások vételárának 5 százalékos áfáját teljesen visszaigényelhetik a csokosok, az építési költségek áfáját pedig maximum ötmillió forintig.

Egy másik, nagyon sokat érő kedvezmény is megmarad jövőre. A minisztérium közlése alapján ugyanis a csok plusz konstrukcióba belépők „az eddigi csokhoz hasonlóan továbbra is illetékkedvezményre lehetnek jogosultak 80 millió forint összegig”. (Az első közös lakásnál ez lesz a csok plusz maximális ingatlanértéke.) Ha ez megszűnne, akkor vásárláskor ki kellene fizetni a 4 százalékos vagyonszerzési illetéket.

A vidékiek nagyon jól járnak, ha a falusi csok mellé a csok pluszt is igénybe tudják venni. Fotó: MTI / Varga György
A vidékiek nagyon jól járnak, ha a falusi csok mellé a csok pluszt is igénybe tudják venni. Fotó: MTI / Varga György

Egy tegnapi bejelentés kapcsán a minisztérium közleményében már óvatosabban fogalmaz, amikor azt írja: „A Magyar Nemzeti Bank közelmúltbeli kezdeményezését üdvözölve, törekszünk arra, hogy az első közös otthonukat megszerző házaspárok alacsonyabb, 20 százalék helyett 10 százalékos önerő követelmény mellett juthassanak hozzá a csok plusz kölcsönhöz.” Ez a megfogalmazás jelzi, hogy a minimális önerő mértékére nem lehet kötelezni a bankokat, a konkrét hitelbírálat során ennél többet is kérhetnek, de az MNB tervezett engedménye alapján nem lesz akadálya annak, hogy akár 10 százalékos önerőre is hitelezzenek.

Lapunk ingatlanpiaci körképét, Mennyit ér az ingatlanom? rovatunkat ide kattintva olvashatják.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 15:34
A három nagy szereplő megkezdi az idei minősítéseket Magyarországgal szemben.  
Makro / Külgazdaság Fertőzés: máris ráment Izrael gazdasága az öldöklésre
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 14:39
Bezuhant a közel-keleti ország GDP-je az Irán ellen indított háború kezdete óta. 
Makro / Külgazdaság Csak a gyors átállás menthet meg az évszázad energiaválságától?
Szirmai S. Péter | 2026. május 16. 17:01
Az évszázad eddigi legnagyobb energiaválságával néz szembe Európa, ezért fel kell gyorsítani az áttérést a saját megújuló energiákra, figyelmeztet az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC).
Makro / Külgazdaság Szalay-Berzeviczy Attila: Az orosz imperializmus nemcsak Ukrajnára, hanem egész Európára veszélyes
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. május 16. 11:51
A közgazdász, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke a május 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 97. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Különleges tárlatvezetést tartott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 11:08
Személyesen vezette körbe a sajtó munkatársait Magyar Péter kormányfő a Miniszterelnökség volt épületében, a Karmelita kolostorban szombat délelőtt.
Makro / Külgazdaság Erre nem lehet büszke Románia
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 09:59
Soron kívül újból megerősítette negatív kilátással keleti szomszédaink államadós-besorolásait az S&P.
Makro / Külgazdaság Kubában megduplázták az üzemanyagok árát
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 08:37
Kubában csaknem a duplájára emelték a benzin és a gázolaj árát pénteken, ennek ellenére Havannában csaknem az összes benzinkút zárva volt, mert nem volt mit eladni, ami jól tükrözi az amerikai olajblokád hatékonyságát.
Makro / Külgazdaság Tapasztalt segítőt kaphat maga mellé Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 15:50
Az MVM korábbi vezérigazgató-helyettese, Tótth András lehet az energetikai államtitkár a Portfolio szerint. Korábban az EON-nál is szerzett tapasztalatot, most pedig Paks II. ügyével is foglalkoznia kell, ha valóban ő lesz a pozícióban.
Makro / Külgazdaság Beindult a tőzsdén a Mol, már a 4000 forintot közelíti az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 14:43
Több mint 2,5 százalékos erősödés után 3968 forinton áll péntek délután a Mol árfolyama. A vezető részvényeknél azonban vegyes a kép: a Richter több mint 1,5 százalékot gyengült. 
Makro / Külgazdaság Jelentős a külföldi „hot money” jelenléte a forintpiacon
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 14:13
Barlai Róbert támogatja az euró bevezetését Magyarországon, de az edigi árfolyammozgás okait szerinte nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az új kormány részéről hiányolja a megtakarítási intézkedéseket, és arról beszélt: az uniós források hazahozatala önmagában nem megoldás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG