3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

250 forint fölött a dollár-forint kurzus – jócskán megfogyatkozott az ország devizatartaléka – szlovák atom- és vízerőmű felé kacsintgatnak magyar állami vállalatok

Három év után újra meghaladta a 250 forintos szintet a dollár-forint árfolyama. Ennek hátterében az áll, hogy a nemzetközi devizapiacon éjjel újabb csúcsra érkezett az euró/dollár, 1,2370-ig süllyedt, igaz, azóta 1,2390-ig korrigált az árfolyam.

Jócskán csökkent az ország devizatartaléka az előző hónaphoz és a májusi csúcshoz képest is: október végén 34,218 milliárd euró volt a tartalék.

A svájci sajtó az utóbbi napokban felfigyelt arra, hogy a magyar miniszterelnök fél éven belül már másodszor járt magánúton az alpesi országban. A látogatásról szóló hazai hivatalos indoklásokat fenntartásokkal kezelik, figyelmüket inkább egy offshore cég tevékenysége köti le, szerintük ez közvetítő-szerepet játszik orosz energetikai ügyletekben és több szálon is kötődik a magyar miniszterelnökhöz. Részletek a vezetőcikkünkben

Meglepte az elemzőket a külkereskedelmi forgalom szeptemberi megélénkülése, ugyanakkor eltérően látják ennek okait. 7,7 milliárd eurónyi árut exportáltunk szeptemberben, és a külkermérleg többlete is történelmi csúcsot döntött. Egyes elemzők szerint visszatért a lendület a magyar gazdaságba, a külkereskedelem élénkülését már a hétfői iparstatisztika is előre jelezte. Mások fenntartással kezelik az adatot, mert az ipar termelési volumene nem érte el a júniusi, júliusi szintet.

Eladja 66 százalékos tulajdonrészesedését Európa második legnagyobb energetikai vállalata. Az olasz energiaóriás a Szlovák Villamos Művekben tulajdonos. Erre a tulajdonrészre pályázik két magyar állami cég is, a Magyar Villamos Művek és a MOL - tudta meg a 444. A Szlovák Villamos Művek üzemelteti a mohi atomerőművet és a bősi vízerőművet is.

Az alacsony olajáraknak köszönhetően zárt nyereséges negyedévet a MOL. Az olajcég 29,5 milliárd forint mérleg szerinti eredményt könyvelt el a harmadik negyedévben, szemben az egy évvel korábbi hasonló nagyságú veszteséggel. A társaság ugyanakkor az első kilenc hónapban kevesebb, mint 4 ezer milliárd forint nettó árbevételt ért el, ez 9 százalékkal kisebb a tavalyinál.

Százmillió forintot spórolt a MÁV az olcsóbb gázolajon. Földvári Attila, a MÁV Start szóvivője szerint a jegyárak csökkentése egyelőre nem várható, de nem kizárt, ugyanis a vasúttársaság figyeli a lehetséges átcsoportosításokat, fejlesztéseket a kedvező piaci változás hatására. A MÁV-nál még sok a dízelhajtású vonat, azonban a társaság a villamosítás felé próbál elmozdulni.

A vegyipari ágazat akár egy önállóan kezdeményezett sztrájktól sem riadna vissza, de mindenképpen megfontolja, hogy csatlakozik a Vasas Szakszervezet által meghirdetett munkabeszüntetéshez, ha a kormány emeli a cafeteria adóját. A nemrég beterjesztett adótörvény-tervezet szerint 35,7-ről 51,17 százalékra emelkedne az állam által támogatott cafeteria-elemek közterhe.

A Gazdasági Versenyhivatal arra gyanakszik, hogy négy vállalkozás és egy vállalkozó felosztotta maga között a téli sószórás-csúszásmentesítés piacát. A vállalkozások állítólag 2012-től egyeztettek a közbeszerzéseken az árakról, és a pályázatokat is felosztották egymás között.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG