2p
Hat magyart és egy szlovént sikerült kimenteni a hurrikán sújtotta Saint Martin-szigetről.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy egy öttagú magyar családot, egy nőt és egy szlovén állampolgárt sikerült magyar idő szerint este kilenc órakor kimenteni egy kormány által bérelt repülővel.

A holland védelmi minisztérium fotója Philipsburg városáról. EPA/Gerben Van Es

Éjjel háromnegyed 12-kor meg is érkezett a gép Curacaóra, amelynek tiszteletbeli magyar konzulátusán a magyarok már biztonságban vannak.

A miniszter kitért arra, hogy a curacaói tiszteletbeli konzulátus segíti a bajba kerültek hazatérését is. Az egyik forgatókönyv szerint a pápai bázisra repülő, a holland menekülteket és segélyeket is szállító NATO-gép fedélzetén tudnak hazajönni, erről folyamatosan tárgyal a magyar kormány Hollandiával és a NATO-val. A másik - ha az előbbi nem sikerül -, hogy konzuli kölcsönt biztosítanak az ottrekedt magyaroknak, akik így haza tudnak térni - mondta Szijjártó Péter.

Saint Martin (Forrás: Google Maps)

Nem volt útlevele egy gyereknek

A miniszter elmondta, nehézséget okozott ugyan, hogy az öttagú családban az egyik gyereknek nem volt meg az útlevele, de sikerült megállapodniuk a holland hatóságokkal, hogy eltekintenek ettől, és kiengedték őket az országból.

Ha a magyarok NATO-géppel térnek haza, akkor az ügy nem igényel további adminisztrációt, ha pedig menetrend szerinti géppel, akkor a konzulátuson keresztül kiállítják a szükséges okmányokat.

Minden olyan magyar állampolgárt el tudtak hozni a szigetről, aki ezt igényelte - tette hozzá.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Perek indulnak a ChatGPT „gazdája” ellen – az egész AI-iparág kerülhet veszélybe
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:16
Betiltatnák a saját magukat fejlesztő mesterségesintelligencia-modelleket is.
Makro / Külgazdaság A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:56
Annyira jó hozamot kínáltak a befektetők a tízéves papírokra, hogy több mint ötszörös mennyiségben adott el az ÁKK.
Makro / Külgazdaság Magasabb fokozatba kapcsol a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság: Varga Juditot és Navracsics Tibort is beidézik
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:46
Hat volt minisztert várnak raportra a parlamentbe.
Makro / Külgazdaság A nemzetközi piacról hoz el egy fontos embert Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:14
Megvan, ki vezeti ezután a Magyar Postát.
Makro / Külgazdaság A napi egymillió eurós bírság nem elég? Az embercsempészek miatt is elítélte az uniós bíróság Magyarországot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 11:26
Nem szabadott volna szabadon engedni őket.
Makro / Külgazdaság Valamit nagyon elszámolhattak Moszkvában – árulkodó lépés az orosz jegybanktól
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:53
Visszavonták az inflációs előrejelzést.
Makro / Külgazdaság El a kezekkel a műkincsektől: változtatnának a vagyonadón
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:21
A műkincs nem jacht! Bajokat okozhat a műtárgypiacon a benyújtott tervezet.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:11
Jogellenes volt a tanárok sztrájkjogának korlátozása.
Makro / Külgazdaság Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:28
Ilyen még soha nem történt korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:11
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG