3p
Az indiai miniszterelnök egy olyan embert tett meg legfőbb külpolitikai tanácsadójának, aki gyakorlatilag egy James Bond volt: 7 évet töltött fedett ügynökként Pakisztánban, lázadókat szervezett be informátoroknak Kasmírban, és riksa sofőrként szivárgott be az amritszári Aranytemplomba az 1988-as balhé idején.

Ajit Doval ma a második legnagyobb hatalmú ember Indiában Modi miniszterelnök után. Státusa komolyabb, mint a védelmi-, vagy a külügyminiszteré. Doval ritkán mutatkozik nyilvánosan és interjút sem szívesen ad. Hivatalba lépése után nem sokkal Modi Afganisztánba küldte Dovalt különleges megbízottként, majd magával vitte első külföldi útjára Butánba. Őt bízta meg a Kínával vitatott határokkal kapcsolatos tárgyalásokkal Kasmírban, melyet India és Pakisztán egyaránt magának követel.

A legnagyobb dobás

A Bloomberg szerint decemberben Bangkokba utazott, hogy titokban találkozzon pakisztáni kollégájával és a két ellenséges atomhatalom közti enyhülésről tárgyaljanak. Igazi James Bond, aki olyan kalandokon ment keresztül, ami egyedülálló a nemzetbiztonsági tanácsadók történetében. Leghíresebb esete az 1988-as katonai akcióban való részvétele volt, melynek során a szikh szeparatistáktól megszabadították az Aranytemplomot Amritszár térségében. A templomot többször is megrohamozta a hadsereg, ami vérfürdőbe torkollott, de az ellenállók nem adták meg magukat.

Ekkor jött Doval, aki riksásnak álcázva magát bejutott a templomba, és a lázadók között azt terjesztette, hogy ő egy pakisztáni összekötő, aki azért jött, hogy segítsen nekik elérni céljukat, egy független állam létrehozását. Ez kellően megnyugtatta őket, és közben Doval meggyőzte az indiai hatóságokat, hogy ne támadjanak újra, inkább váltsanak stratégiát: zárják el az áramot és a vizet. Az irdatlan hőséget kilenc napig bírták a lázadók, majd megadták magukat.

Az amritszári Aranytemplom. Forrás: Wikimedia Commons

Nem sokat látni

Doval életrajza nem található meg az indiai kormány honlapján, múltját diszkréten kezelik. Ő maga azt mondta saját magáról egy előadáson, hogy 1945-ben született és 1967-ben a rendőrségnél kezdett dolgozni. Öt évvel később került a titkosszolgálathoz, ahol három évtizedet töltött el. Tökéletesen beszéli az urdut, ami Pakisztán fő nyelve, és hét évet töltött az országban indiai ügynökként. Miután visszavonult a titkosszolgálattól, létrehozott egy alapítványt Delhiben, melynek székházában külföldi diplomatákat fogadott, és Modi pártjának nacionalista retorikájával tömte a fejüket.

Az indiai Putyin

Egyes vélemények szerint Doval már jóval azelőtt Modi tanácsadója volt, hogy 2014-ben hatalomra jutott volna, és nagy befolyását annak köszönheti, hogy szavahihető, és óriási tapasztalata van a hírszerzés és a biztonságpolitika terén. Nyíltan vallja, hogy szerinte India súlyánál kisebb szerepet játszik környezetében, úgy az Indiai-óceánon, mint a szomszédos országokkal szemben. Noha nem szomszéd, fontosnak tartja Afganisztánt, ahol szerinte Pakisztánnak túl nagy a befolyása és Indiának túl kicsi, végül pedig úgy véli, hogy Kína túl erős lett, és Indiának lépést kell tartania vele.

Korábbi kollégái kivételes képességeit dicsérik, ugyanakkor az ellenzék kifogásolja, hogy egy kém kezében összpontosul az ország külpolitikája, ahelyett, hogy diplomatáké lenne ez a feladat. Kétségtelen, hogy Doval jól ismeri országa összes vitáját szomszédjaival, így azok megoldására, elsimítására is alkalmasabb lehet.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG