Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Ingyenes tömegközlekedés: Horváth Csaba nem blöffölt
Az MSZP főpolgármester-jelöltje szerint szó sincs blöffízű kampányfogásról, jól végiggondolt, komplex tervezetről beszélt. A díjmentes tömegközlekedés megvalósíthatósági tanulmánya a főváros megrendelésére készült
Szó sincs blöffízű kampányfogásról - nyilatkozta a Népszabadságnak Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje, aki azt állította, hogy egyeztetett az MSZP vezetőivel az oly sokakat meglepő programjáról, hogy a már legalább négy éve Budapesten élők és a fővárosban tanuló diákok díjmentesen vehessék igénybe a közösségi tömegközlekedést.
A politikus szerint jól végiggondolt, komplex tervezetről van szó, és komoly szakértő nem nyilatkozott kedvezőtlenül a javaslatáról. Mint mondta, az arról szóló megvalósíthatósági tanulmányt a Városkutatás Kft. készítette a városházának, a főváros megrendelésére.
"Az, hogy ilyen vehemens politikai reakciókat váltott ki a bejelentésem, természetes, de nem normális" - fogalmazott Horváth Csaba, aki szólt arról is, hogy szerinte a Budapesten meglehetősen erősnek számító LMP és a fideszes Tarlós István is valójában az ő programját próbálja másolni.
"Az LMP például éppen dugódíjjal kampányolt, ehhez képest most úgy nyilatkoznak, ami nem arra utal, hogy környezetvédők lennének. A fideszes Tarlós István sem zárkózik el a dugódíj bevezetésétől, lényegében az én programom mondja fel, amikor a terveiről beszél" - fogalmazott a politikus.
Horváth Csaba tévesen azt sugallja, hogy a behajtási díjból finanszírozott díjmentes BKV javaslatát a Városkutatás Kft. fogalmazta meg tanulmányában - ezt az állítást a cég közleményében kedden határozottan visszautasította.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak.