2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Alapkamatán nem, de nyelvezetén változtatott a Fed. A régi megfogalmazást is visszacsempészték a szövegbe.

Nem változtatott az alapkamat 0-0,25 százalékos szintjén az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC). A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.

Kisebb módosítással élt viszont a Fed közleményének nyelvezetében. A korábbi megfogalmazás szerint a Fed az alacsonykamat-politika folytatása mellett kötelezte el magát "huzamosabb ideig". A mostani szóhasználat szerint viszont már csak "türelmes" lesz a kamatemelés megkezdésével.

Játék a szavakkal

Janet Yellen, a Fed elnöke a kamatdöntő ülés után tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a nyelvezet változása nem jelenti azt, hogy változott monetáris politikájuk. A gazdasági körülmények alakulása miatt szükségesnek látták, hogy módosítsanak a szövegezésen, és a Fed kötvényvásárlási programjának befejezése is ezt indokolta, mert az új helyzetet teremtett.

A Fed elnöke szerint szeretnék elérni, hogy a szóhasználatuk jobban tükrözze a jelenlegi gazdasági körülményeket. Janet Yellen szerint összességében valószínűtlen, hogy "a következő néhány ülésen" emelnék az alapkamatot.

A piaci elemzők szerint érdekes lépést tett a Fed, hiszen változtatott korábbi szavain, de a régi megfogalmazást is sikerült visszacsempészni a szövegbe. Néhányan azt olvasták ki a Fed közleményéből, hogy erősebbnek látják az amerikai gazdaságot, mint korábban, de továbbra is valamikor 2015-ben lehet az első kamatemelés.

Törésvonalak alakultak ki

A Fed szerint a munkaerőpiac helyzete tovább javult, új munkahelyek jöttek létre, a munkanélküliség pedig csökkent. Az infláció viszont továbbra is a Fed 2 százalékos célszáma alatt van, részben az energiaárak csökkenése miatt, ezért az inflációs helyzet alakulását továbbra is figyelemmel kísérik. 

Az FOMC-n belül kezdenek megmutatkozni az első komolyabb törésvonalak. A nyílpiaci bizottság 7-3 arányban hozta meg döntését, utoljára 2011-ben volt ennyi ellenszavazat egy határozatnál. A Fed teljes vezetőségéből 15-en számítanak arra, hogy 2015-ben lesz az első kamatemelés, ketten viszont 2016-ra teszik ezt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG