3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Versenyképesebb lett Magyarország - Londonban lép tőzsdére a WizzAir - annyi a magyar Németországban, mint ahányan nagyjából Sopront lakják

Elemzők szerint a bérek márciusi alakulása jelentős reálkereset növekedést hozott az alacsony infláció mellett. Ezzel megindulhat a lakossági fogyasztás érdemi növekedése, ami hozzájárulhat a GDP 2,8 százalékos bővüléséhez is. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint márciusban a bruttó átlagkeresetek a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 6,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, és a nettó keresetek is ezzel azonos mértékben emelkedtek.

Magyarország két helyet lépett előre a világ egyik vezető üzleti iskolájának legfrissebb versenyképességi rangsorában. Eszerint az Egyesült Államok a leghatékonyabb, őt követi Svájc és Szingapúr. Magyarország a 48. a sorban, most a sokat javuló Romániával és Ukrajnával versenyez. A jelentésből kiderül, hogy Magyarországon javult az infrastruktúra és az export, problémák vannak viszont az átláthatósággal és az üzleti környezettel.

A jegybank szerint a bankrendszer továbbra sem támogatja a fenntartható gazdasági növekedést – ehhez a piaci alapú hitelek felfuttatására volna szükség. Az MNB-t egyre jobban aggasztja, hogy a nem teljesítő vállalati hitelek állománya nem mutat javulást, ezért a jegybank néhány hónapon belül javaslatokat tesz az ügyben.

EXIM Mikrohitel Kártyát vezet be a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Eximbank. Az új mikrohitel az exportáló, vagy exportőrnek beszállító hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknak jár, szeptembertől. Azok vehetik igénybe, akiknek a Széchenyi Kártya nem jár.

Londonban lép tőzsdére a Wizz Air. A cég 200 millió eurós bevételt vár a részvénykibocsátástól. Váradi József, vezérigazgató  sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy London a világ egyik legnagyobb tőzsdéje, igen magas likviditással, elsősorban ezért esett rá a választás. A Wizz Air egymilliárd euró bevétellel és 89 millió euró nyereséggel zárta 2014 márciusában a pénzügyi évet

4 százalékot erősödött a Raiffeisen részvények árfolyama, miután a bank kifejezetten erős első negyedéves gyorsjelentést közölt. 26 százalékkal magasabb volt a nettó profit az első 3 hónapban annál, mint amit a piaci szereplők vártak. Jól alakultak a nettó kamatbevételek, és a költségeket is jelentősen sikerült csökkentenie a banknak. A díjakból és járulékokból azonban veszteséget könyveltek el.

A német statisztikai hivatal adatai szerint tavaly csaknem egy kisvárosnyian, 60 ezren költöztek Magyarországról Németországba. Ez 7,6 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi adat. Akkor 54 ezer 827-en mentek Németországba. Magyarország ezzel az ötödik helyen van a bevándorlók száma alapján összeállított listán, Lengyelország, Románia, Olaszország és Bulgária után.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG