3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Szakértők szerint a meredeken csökkenő trend az oltási kampány előrehaladásának köszönhető.

Tovább csökkent Németországban az új típusú koronavírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek napi száma és a betegség miatt intenzív kórházi kezelésre szorulók száma a szerdán megjelent hivatalos adatok szerint.

Folyamatos javulás

A Robert Koch országos közegészségügyi intézetnek (RKI)

24 óra alatt 300 halálesetet jelentettek a helyi - járási, városi - egészségügyi hivatalok.

Ez jelentős csökkenés az utóbbi hetek valamennyi szerdai adatához képest. A trendet mutatja, hogy például egy hónapja,

február 10-én még 813 halálos áldozatot jegyeztek fel, két hete, február 24-én pedig 418 elhalálozásról tettek bejelentést az RKI-nek.

Ugyancsak csökken a Covid-19 miatt intenzív ellátásra, illetve gépi lélegeztetésre szorulók száma. Az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) szerdai összesítése szerint országszerte 2736 embert ápolnak az intenzív osztályokon a Covid-19 miatt.

Napnyugta a Frankfurter Allee-n Berlinben 2020. április 7-én. EPA/CLEMENS BILAN
Napnyugta a Frankfurter Allee-n Berlinben 2020. április 7-én. EPA/CLEMENS BILAN

Ez 49-cel kevesebb az egy nappal korábbi 2687-nél, 87-tel kevesebb az egy héttel korábbi 2823-nál, és pontosan ezerrel kevesebb az egy hónappal korábbi 3736-nál.

A Covid-19 miatt intenzív osztályon fekvők közül

1570 ember szorul  gépi lélegeztetésre. Ez az szám egy héttel korábban még 1629 volt, egy hónappal korábban pedig 2095.

A DIVI szerdai jelentése szerint országszerte 24 214 intenzív ellátási ágyat üzemeltetnek, ezek közül 3681 ágy szabad. A vészhelyzeti tartalék, azaz a pillanatnyilag nem használt, és hét napon belül üzembe helyezhető intenzív ágyak száma 10 417 - áll a szervezet jelentésében.

Hatnak az oltások

Szakértők szerint

a meredeken csökkenő trend az oltási kampány előrehaladásának tulajdonítható.

Erről beszélt például a szövetségi kormány munkáját a fertőző betegségek elleni védekezés ügyében ajánlásokkal segítő testület, az állandó oltási bizottság vezetője egy szerdai lapinterjúban.

Thomas Mertens a Rheinische Post című lapban közölt interjúban kifejtette:

a kampány elsőbbségi sorrendjének elején álló csoportoknál, az idősotthonok és az ápolási otthonok lakóinak körében máris jelentősen csökkent a súlyos megbetegedések és a halálesetek száma.

A december végén elindított oltási kampányban a szövetségi kormány szerdai adatai szerint

eddig 8 161 238  oltást adtak be.

Legalább egy oltást 5 555 420 ember, a lakosság 6,7 százaléka kapott. Közülük 2 605 818 ember, azaz a lakosság 3,1 százaléka mindkét adagot megkapta.

De még terjed a brit mutáns

Ugyanakkor

az új fertőződések száma nem csökken, amit a vírus új mutánsai, főleg a B.1.1.7 jelzésű, "brit" vírusváltozat előretörésére vezetnek vissza a járványügyi szakértők.

Az RKI szerdai adatai szerint az utóbbi 24 órában országszerte 9146 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez mérsékelt növekedés az egy héttel korábbi 9019-hez képest.

Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 518 591 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t Németországban. A járvány áldozatainak száma a 300 új halálesettel 72 489-re emelkedett.

Eközben nyugati szomszédunknál is jelentősen csökkent a napi halálozások száma: Míg itthon dagad a harmadik hullám, Ausztria kifelé tart a válságból.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG