2p
Jobban nőtt a harmadik negyedévben az euróövezeti bruttó hazai termék az Európai Bizottság statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint.

Az előzetes adatok szerint az euróövezetben szezonális kiigazítással 0,2 százalékkal, az Európai Unióban pedig 0,3 százalékkal nőtt a GDP az előző negyedévihez képest harmadik negyedévben. Elemzők 0,1 százalékos negyedéves GDP-növekedést vártak.

Az éves GDP-növekedés az előzetes adatok szerint az euróövezetben 0,8 százalék, az EU-ban 1,3 százalék volt a harmadik negyedévben. Az euróövezetre 0,7 százalékos harmadik negyedévi éves GDP-növekedést jeleztek előre elemzők.

A második negyedévben 0,1 százalék volt a negyedéves és 0,8 százalékos az éves GDP-növekedés az euróövezetben. Ugyanez rendre 0,2 százalék és 1,3 százalék volt az EU-ban. 

Az Eurostat korrigált adatai szerint Lengyelország 3,4 százalékos, Románia 3,3 százalékos, Magyarország 3,1 százalékos, Szlovákia 2,5 százalékos, a Cseh Köztársaság pedig 2,3 százalékos éves GDP-növekedést ért el a harmadik negyedévben.

A litván GDP-növekedés 2,6 százalék, a lettországi 2,2 százalék, az észtországi pedig 2,3 százalék volt a harmadik negyedévben.

Ennyivel drágult az élet Októberben 0,4 százalékos éves infláció volt az eurózónában a szeptemberi 0,3 százalék után. Az eurózónában az éttermek és kávézók árai, a lakhatási költségek, és a dohánytermékek ára nőtt a legjobban. Ezzel szemben az üzemanyagárak, a telekommunikációs költségek és a fűtőolaj ára csökkent leginkább. Az Európai Unió egészében 0,5 százalékos októberi infláció volt a szeptemberi 0,4 százalék után.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG