4p
A londoni székhelyű Capital Economics elkerülhetetlennek tartja Görögország kiválását az euróövezetből. A Capital Economics vezető közgazdásza, Julian Jessop az Alapblognak adott interjúban kijelenti: a kilépés fogja stabilizálni mind Görögország, mind az euróövezet helyzetét. A tanácsadó műhely számára evidens a dollár további erősödése. Közép-Európa számára pedig komoly és tartós gazdasági felfutást, a térség valutáinak felértékelődését prognosztizálják a Capital Economics-nél. E tekintetben Magyarország kilátásairól azonban rosszabb a véleményük.

Nem érettek az euróra

Julian Jessop

Julian Jessop Zentai Péter Görögországgal kapcsolatos kérdésére reagálva azt mondja, hogy nem hisznek ebben a kiegyezési folyamatban és szerintük Görögországot erőltetetten igyekeznek benntartani az euróövezetben. A németek számára a politikai kockázat tompítása magasabb rendű érdek, mint a közgazdasági mérlegelések eredménye… Schäuble pénzügyminiszterről száz százalékosan tudható, hogy mielőbb ki akarja tessékelni Görögországot az övezetből, Merkel kancellár ezt a témát időben még ki akarja tolni – nyilatkozta az Alapblog.hu-nak Jessop. 

Görögország nem érett meg arra, hogy hivatalos fizetőeszköze az euró maradhasson. Görögországnak saját, erősen leértékelhető pénzre van szüksége, adósságainak egy jelentős részét csak akkor engedhetik el, ha kilép az övezetből. Mindenki megkönnyebbül az ősz végére, amikor Görögország – szerintünk legalábbis – ki fog lépni az övezetből – teszi hozzá a közgazdász.

Példátlan kísérletsorozat


A világgazdasági kihívásokra reagálva a következő fontossági sorrendet állapítja meg a szakértő: A piacok alakulását erőteljesebben fogja befolyásolni, hogyan alakul az amerikai monetáris politika. Kína gigantikus ipari termelőhatalomból szolgáltatásfókuszált „birodalommá válik”, a helyi fogyasztás jelentősége felértékelődőben van, míg az ipari termelésé leértékelődik. 

Ez egy példátlan kísérletsorozat, amelynek kudarcába belebukhat az ország politikai vezetése. Ugyanakkor meghatározó Kína jelentősége a nyersanyagárak tekintetben. Téves elképzelés, hogy a kőolaj világpiacán az Iránnal kapcsolatos megegyezés a fő tényező. Valójában Irán olajexportjának a jövő évben történő felszabadítása kevésbé nyomja le az árakat, mint az, hogy Irak tetemesen több olajjal tudja ellátni a világgazdaságot. De a leglényegesebb tényező, hogy Kína nyersolaj szükséglete vissza fog esni.

Amerikában viszont a monetáris politika valószínűsíthető módosulása (Fed várható kamatemelése) a dollár helyzetére lesz komoly hatással. A dollár további komolyabb erősödése szinte elkerülhetetlen. Hamarosan és tartósan egy euró és egy dollár egálban lesz, az arany ára most ugyan esik, de azt várjuk, hogy az amerikai kamatemelési periódus tartóssá válásával a nemesfém komoly mértékben visszaerősödik előbb az 1200, majd az 1400 dollár/uncia szintre.

Mi várható nálunk?


Mind geopolitikai, mind gazdasági szempontból egyre jelentősebbnek tartjuk a közép-kelet-európai régiót, mert Európán belül a legmagasabb gazdasági növekedést képes tartósan produkálni.

Lengyelország, Románia tartósan képes az évente 3,5-4 százalékos gazdasági növekedésre. Fenntarthatónak ítéljük meg Csehország és Szlovákia várható teljesítményét is. Magyarországét viszont az említettekhez képest gyengébbnek tartjuk. Magyarországon ugyanis a GDP-növekedést szinte kizárólag a korábbi egyszeri bevételek felhasználása, illetve az EU-támogatások biztosítják. Mármost ezek a támogatások lassan kifutnak, miközben a politika, azon belül mind a monetáris, mind a fiskális politika kiszámíthatatlan. A jövőre gazdasági lassulást várunk Magyarországon.

Ugyanakkor a térség minden valutáját, a forintot is beleértve, az euróval szemben felértékelődési fázisban látjuk a következő évekre vonatkoztatva. A forint esetében, jövő év elejétől átlagosan háromszáz forintos euróval lehet szerintünk számolni – fejezte be gondolatait Julian Jessop.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG