3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Kiderült, mekkora nyugdíjemelés lesz jövőre – nem változott az alapkamat – két bankot kaszált ma el a bíróság

Jövőre 2,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjak - jelentette be az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán elmondta: az emelés majdnem hárommillió embert érint. Hozzátette azt is: 1,7 millió öregségi nyugdíjas számíthat 2400 forinttal többre. A baleseti járadék a nyugdíjjal megegyező mértékben emelkedik.

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa nem változtatott a jelenlegi 2,1 százalékos alapkamaton. Matolcsy György jegybankelnök júliusban jelentette be, hogy az MNB "tartós tartásra", vagyis arra rendezkedik be, hogy a jegybanki alapkamat 2015 végéig ezen a szinten marad. Hozzátette ugyanakkor: a monetáris tanács nem zárja ki, hogy ha az alapfolyamatok indokolják ismét kamatcsökkentési ciklust nyisson.

Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzsere szerint az elmúlt időszakban beérkezett makrogazdasági adatok és piaci folyamatok a gyengébb gazdasági növekedés és az alacsonyabb inflációs pálya irányába mutatnak, ami felveti az esélyét annak, hogy esetleg az MNB is újra kamatcsökkentésbe kezd.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatdöntő testületének is ma kezdődik kétnapos ülése. Afelől alig van kétség, hogy közel egy évi szűkítés után az amerikai központi bankrendszer most már be is fejezi mennyiségi enyhítését, de a befektetők nyugtalanul várják, hogy a közleményből mire lehet majd következtetni a kamatemelés kezdetére vonatkozóan.

Jövőre negatív reálkamatokkal számolhatunk, a várakozások szerint ugyanis az infláció magasabb lesz, mint a betéti kamatok. Most az átlagos betéti kamat 1,5 százalék körül van, és ez tovább csökkenhet, míg az infláció jelenleg nulla százalék körül van, de jövőre várhatóan fokozatosan évi három százalék közelébe emelkedik majd. A megtakarítások vásárlóértéke tehát csökkenni fog - mondta a Privátbankárnak Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla elutasította a Sberbank és a Summit Pénzügyi Zrt. magyar állam elleni, devizahitelekkel kapcsolatos keresetét. Eddig összesen hét bank ügyével fordult a bíróság az Alkotmánybírósághoz, a többi perben vagy elutasították a kereseteket, vagy elhalasztották az ítélethirdetést.

Valós idejű közúti információkat ad a Budapesti Közlekedési Központ információs szolgálata, a BKK Info a honlapján. Az autósok interaktív online térkép segítségével tájékozódhatnak arról, hogy hol milyen fennakadásokra kell számítani. Az előre tervezett forgalomkorlátozások már napokkal az életbe lépésük előtt fent lesznek az új webes felületen.

Több helyszínen derített fel illegális cigarettaraktárakat az adóhatóság. A NAV pénzügyőreit cigarettakereső kutya segítette. Erzsébetvárosban a kutya egy bérház pincéjébe vezette a pénzügyőröket, ahol egy lezárt helyiségben 865 doboz magyar adójegy nélküli cigarettát találtak. Eközben rendőrök a közelben elfogtak egy férfit, akinél több csomag csempészcigaretta volt. Az ellenőrzött férfi lakásában tovább folytatták a vizsgálatot, ahol összesen további 101 csomag adójegy nélküli cigarettát találtak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG