2p

A regnáló MNB-elnök alatt az utolsó kamatdöntés következik.

A szakértők konszenzusos véleménye szerint nem fog változtatni a jegybanki alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi, kamatdöntő ülésén, az minden valószínűség szerint marad 6,50 százalék – derül ki az ugyancsak a Klasszis Média égisze alatt megjelenő laptársunk, az Mfor cikkéből.

Az Mfor Elemzői Konszenzus több elemzőt is megszólaltatott, akik mind úgy vélték, a vártnál sokkal magasabb januári inflációs mutató miatt kamatcsökkentés szóba sem kerülhet.

Pedig – derül ki a cikkből – a mérleg másik serpenyőjében ott van az orosz–ukrán háború lezárásának reménye, ami jótékony hatással volt a régiós devizák, köztük a forint árfolyamára, ami tavaly októberi szintig erősödött. Szintén a monetáris lazítást tenné lehetővé az Európai Központi Bank kamatcsökkentése, ezt azonban egyrészt az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatvágásának elhalasztása, másrészt a lengyel jegybank kamattartása is gátolja.

Ugyanakkor a kamatemelésre sem látnak reális esélyt a pénzügyi elemzők, ugyanis a forint viszonylag erős, és egyelőre nincsenek olyan további jelentős negatív inflációs meglepetések, melyek ezt indokolnák.

Nemzeti devizánk most épp erős oldalát mutatja
Nemzeti devizánk most épp erős oldalát mutatja
Fotó: Depositphotos

Kedden Matolcsy György utoljára elnököl a Monetáris Tanács ülésén, az MNB elnökének mandátuma március 3-án lejár.

A szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor cikke teljes egészében itt olvasható. >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 17:10
Növekedést vártak, csökkenés lett.
Makro / Külgazdaság A költségvetést érintő döntéseket is hozott a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 16:44
Erről is szó esett a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón, ahol a miniszterelnök is ott volt.
Makro / Külgazdaság Hatalmas bejelentést tett a Mol
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:32
850 millió zloty értékű kötvénykibocsátással lépett be a lengyel kötvénypiacra a Mol.
Makro / Külgazdaság 552 milliárd eurós jó hírt kapott Brüsszelből Magyarország
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:59
A tisztább energiarendszerek kiépítésére ad pénzt az Európai Unió.
Makro / Külgazdaság Ígéretes számok érkeztek Magyarország szomszédjából
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:39
Lassult az osztrák infláció.
Makro / Külgazdaság Baljós számok várják azt, aki péntekig vár a tankolással
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:34
Lassan újra az eltörölt védett ár környékére kúsznak vissza az üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:16
Ráadásul a kamatok is tovább csökkentek.
Makro / Külgazdaság Már 50 ezer forinttal gazdagabban nézhet tüzijátékot 400 ezer gyerek – itt van Magyar Péter bejelentése
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:41
Már meglévő jogosultságokhoz kötik az iskolakezdési támogatást. 40 milliárdot költ erre az állam.
Makro / Külgazdaság Örülhet, aki most venne fel lakáshitelt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:41
Az OTP lépett, hamarosan mehetnek utána a többiek is.
Makro / Külgazdaság Hajnalig gyűrték egymást a német kormány pártjai, itt van, mire jutottak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:14
Átírják a személyi jövedelemadó rendszerét is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG