3p
A többi között az Egyesült Államokban, Törökországban és Oroszországban hozott intézkedéseket bírált éves beszámolójában az ENSZ emberi jogi főbiztosa.

Zeid Raad al-Husszein szerint az Egyesült Államokban tömegével kerülhetnek fogva tartásba emberek, köztük gyerekek is Donald Trump amerikai elnök bevándorlási politikája miatt, a tömeges kitoloncolások pedig ellentétesek lehetnek a nemzetközi joggal.

Az éves beszámolóban, melynek szövege az interneten is megjelent, Husszein azt hangoztatta, hogy nagyobb kiállásra van szükség a diszkrimináció megugrásával, az antiszemitizmussal és a vallási és etnikai kisebbségek elleni erőszakkal szemben.

A jordániai illetékességű ENSZ-tisztségviselő aggasztónak nevezte, hogy Donald Trump hat, muszlim többségű országból ismét megtiltotta a beutazást az Egyesült Államokba, s arra az álláspontra helyezkedett, hogy megnőtt azoknak a száma, akiket azonnali kiutasítás fenyeget, tekintet nélkül arra, hogy mennyi ideje élnek az országban, és milyen családi szálak kötik őket az Egyesült Államokhoz. A kiutasítások felgyorsítása a főbiztos szerint tömeges deportálásokhoz vezethet, és ha a jogbiztonság nem érvényesül, megsérül az egyedi elbírálás elve, akkor jogellenesen toloncolhatnak ki embereket olyan helyre, ahol nincsenek biztonságban.

Emellett kijelentette és elítélte, hogy az amerikai elnök újságírókat és bírókat próbál megfenyegetni vagy lejáratni.

Nekiment a török rendszernek is

A főbiztos bírálta Törökországot is. Elismerte ugyan, hogy a török hatóságok több szempontból is súlyos kihívásokkal néznek szembe, terrortámadások sora érte a közelmúltban az országot, de hozzátette, aggasztja, hogy a rendkívüli állapot révén hozott intézkedések látszólag nem a terrorizmust, hanem a kormány bírálóit veszik célba. Szerinte tízezrek, köztük demokratikusan választott képviselők elbocsátása, felfüggesztése, őrizetbe vétele, letartóztatása és perbe fogása súlyos aggályokat vet fel a jogbiztonsággal kapcsolatban.

Az április alkotmánymódosító népszavazás hitelessége miatt létfontosságú, hogy érvényre juthasson a megfélemlítéstől mentes, nyílt vita.

Zeid Raad al-Husszein szerint Törökország délkeleti részén mélyen felkavaró az emberi jogok helyzete, százával halnak meg emberek, ami arra utal, hogy az állami erőszakszervezetek aránytalanul torolnak meg erőszakos támadásokat.

Korlátozzák a szabadságot?

Oroszországgal kapcsolatban a főbiztos a szélsőséges tevékenységek elleni új törvényt emelte ki, mert szerinte aggodalomra ad okot, hogy a törvény homályosan fogalmaz a szélsőséges tevékenységek meghatározásánál, így önkényesen alkalmazható a véleménynyilvánítási szabadság, a vallásszabadság és a politikai ellenzék korlátozására. Emellett bírálta, hogy az orosz törvényhozás kivette a bűncselekmények közül a családon belüli erőszakot. Ismét sürgette annak a törvénynek a visszavonását is, amely előírja, hogy a külföldi támogatásban részesülő civil szervezetek külföldi ügynökként nyilvántartásba vetessék magukat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG