3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Számíthat majd a gyerekek száma és iskolázottsága a nyugdíjaknál - kivárás van a piacokon - trükköztek a balatoni ingatlanokkal, tíz évet kaphatnak.

A kormány családpolitikai szellemisége összhangban van a Népesedési Kerekasztal által kidolgozott, új nyugdíjszámítási javaslattal, ezért akár már szeptemberben támogatást nyerhet a tervezet - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője. Lényegében arról van szó, hogy a család idősebb tagjairól való gondoskodás kap egyre inkább teret a nyugdíjas élettel kapcsolatos elképzelésekben - ha már az állam számára nehéz a finanszírozás.

A Népesedési Kerekasztal tervezete szerint a gyermekneveléstől lehetne függővé tenni a nyugdíjkorhatárt, vagyis a normál korhatárnál azok kapnának járadékot, akik például legalább egy járulékfizetőt állítanak maguk helyett. Emellett a gyermekek számát is figyelembe vennék a fizetendő nyugdíjjáruléknál is. Sőt a javaslat azt is figyelembe venné, a gyermek hány éves koráig jár iskolába, hiszen nem mindegy, hogy 16 vagy 26 éves koráig tartanak-e el valakit. Ezt először a 35 év alatti korosztálynál, vagyis az 1979-ben és azután születettekre terjesztenék ki, mivel ők még dönthetnek másként a gyermekvállalásról.

A régiós devizákkal együtt a forint is gyengült ma reggel: ma döntenek az újabb szankciókról, amit az Európai Unió Oroszországgal szemben alkalmaz majd, elsősorban ezek várható negatív gazdasági hatásai rontják most a hangulatot és a kockázatvállalási kedvet. Az euró jegyzése reggel 309 forint fölé emelkedett.

A befektetők az orosz szankciók bejelentéséig, illetve az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai bejelentéséig kivárnak. Az események előtt a magyar tőzsdét csendes kereskedés, alacsony forgalom jellemzi.

Egyelőre nem mozgatta meg jelentősen a piacot az, hogy az új Polgári törvénykönyv hatályba lépése után felértékelődik a cégek vezetőire kötött felelősségbiztosítás - derül ki a Világgazdaság körképéből. Számos biztosító kínál vezetői felelősségbiztosítást az új Ptk. rendelkezéseire válaszul, de a szerződéskötések még nem tömegesek, inkább az érdeklődés jellemző egyelőre a cégek részéről.

2014 első félévében 3265 új lakás épült, 22%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 4009 volt, ez 18%-os növekedést jelent tavalyhoz képest. A javulás azonban kizárólag az első negyedéves adatoknak köszönhető, a második negyedévben mindössze 1%-kal épült több lakás, mint 2013 azonos időszakában.

Egy testvérpár és egyikük felesége 2008-tól sorozatosan vásárolt siófoki építési telkeket, amelyeken társasházakat építettek, majd az elkészült lakásokat értékesítették. Az ingatlanok eladásából származó bevételeiket azonban részben eltitkolták a NAV elől, részben pedig fiktív számlák felhasználásával minimalizálták. A pénzügyi nyomozók többlépcsős akciót hajtottak végre. A nyomozás eddigi adatai alapján csaknem 200 millió forint a kár. Az elkövetők a csalássorozatot üzletszerűen követték el, így akár tíz év börtönbüntetésre is számíthatnak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG