1p
A Le Monde szerint ritka vehemenciával reagált a Robert Fico vezette szlovák kormány az új magyar kabinet tervére a kettős állampolgárság kapcsán
A Le Monde szerint ritka vehemenciával reagált a Robert Fico vezette szlovák kormány az új magyar kabinet tervére, miszerint a szomszédos országokban élő magyaroknak felajánlja a magyar állampolgárságot.

A francia konzervatív napilap hétvégi kiadásában az Országgyűlés alakuló üléséről szóló tudósításával együtt, egy oldalon közölte A szlovák kormány megtorló intézkedésekkel fenyegeti Magyarországot a magyar állampolgársági törvény kapcsán című prágai keltezésű anyagát.

Ebben a tudósító rámutatott, hogy négy héttel a szlovák parlamenti választások előtt nacionalista ráígérgetést váltott ki a szlovák pártok - különösen a Fico vezette szociáldemokrata Smer és a Ján Slota-féle szélsőjobboldali Szlovák Nemzeti Párt - között Orbán Viktor új magyar miniszterelnök javaslata.

Utalva arra, hogy Martonyi János kijelölt külügyminiszter szerdán Pozsonyban tájékoztatást adott a magyar elképzelésekről, a Le Monde tudósítója emlékeztetett: Pozsony azonnal hazahívta konzultációra a budapesti szlovák nagykövetet. A kormány rendkívüli ülése után Fico arroganciával vádolta az új magyar kormányt, és különböző megtorló intézkedéseket helyezett kilátásba, kezdve attól, hogy a felkínált lehetőséggel élő szlovákiai magyarok nem foglalhatnak el közhivatalt, mi több, cseh mintára megfoszthatják őket szlovák állampolgárságuktól.

Grigorij Meseznikov szlovák politológus a Le Monde tudósítójának kifejtette, hogy a kedvező választási kilátásokkal rendelkező (szlovák) demokratikus ellenzék szempontjából nézve a legrosszabb pillanatban jött az újabb feszültség a szlovák-magyar viszonyban, ugyanakkor kedvez a magyarellenes beszédekre építő nacionalista és populista pártoknak. Hozzátette, hogy az ellenzék, miként a sajtó, bírálta a kormánykoalíció hisztérikus reagálását, ugyanakkor elítélte az új magyar vezetés úgymond nacionalista elhajlását is.

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG