1p

Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?

Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!

2025. július 30. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Alig egy nap telt el Trump bejelentése óta, de már eszkalálódik a feszültség.

A Hamász tegnap hirdette meg a „harag napját” és a harmadik intifádát, ennek keretében több ezer palesztin tüntetett Gáza nyugati, és Jeruzsálem keleti részén az amerikai elnök bejelentése ellen.

Az Al-Aksa mecset imájának vége után a tüntetők a jeruzsálemi óváros felé indultak, egyebek mellett azt kiabálva, hogy „Jeruzsálem a miénk”, illetve „Nincs szükségünk üres szavakra, hanem kövekre és Kalasnyikovokra”.

A Hamász egyik fejének bejelentése szerint mindenki, aki Amerikához hasonlóan Jeruzsálembe telepíti a nagykövetségét a palesztinok ellenségéve és célpontjává válik. Az iszlamista szervezet egyébként Donald Trump képeit is elégette.

Sokkoló döntés

Ahogy arról mi is írtunk, Trump elsősorban saját haszna miatt deklarálta Jeruzsálemet Izrael fővárosaként. Ugya Benjámin Netanjahu és Izrael ujjongva fogadta a lépést, az USA szövetségesei már kevésbé. Részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Szerdán kiderül az igazság: izgulhat az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 27. 16:10
A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a külkereskedelem, a bruttó hazai termék (GDP) és az ipari termelői árak, valamint a szálláshelyek forgalmáról is közöl statisztikákat.
Makro / Külgazdaság Újra egy számjegyű kamattal lehet kölcsönt felvenni
Privátbankár.hu | 2025. július 27. 09:16
Több bank már 10 százalék alatti kamatot kínál.
Makro / Külgazdaság Fontos dolgot mondott Orbán Viktor az uniós pénzekről Tusványoson
Privátbankár.hu | 2025. július 26. 11:46
Szerinte amíg nem kapjuk meg az összes, Magyarországnak járó pénzt, addig a kormány megvétózza az uniós költségvetést.
Makro / Külgazdaság Olyan helyen járt Donald Trump, ahol előtte kevés amerikai elnök – pedig ott van a szomszédban
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 09:32
Nem szokás elnökként benézni a jegybankhoz, de Trump ezt is megtette. Nem szándékozik idő előtt lecserélni a Fed elnökét, de a nyomást fenntartja.
Makro / Külgazdaság Két szempontból is fájhat a KSH legújabb adata a kormánynak
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 08:46
Fogy a magyar, és vele fogynak a dolgozók is.
Makro / Külgazdaság Erősödik az amerikai gazdaság
Privátbankár.hu | 2025. július 24. 17:19
Trump elégedett lehet.
Makro / Külgazdaság Bejött, amit vártak: mutatjuk az EKB lépését
Privátbankár.hu | 2025. július 24. 14:45
Nem volt változtatás.
Makro / Külgazdaság Már megremeg a német cégek térde Trump miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 24. 13:31
Érzik a vámterheket.
Makro / Külgazdaság Bármi megtörténhet a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 24. 10:56
A kutak árai változhatnak.
Makro / Külgazdaság Harcra készül a vámháborúban Európa?
Privátbankár.hu | 2025. július 23. 15:33
Összevonták a két szankciós listát.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG