3p

Aktívabbak is a Tisza-szavazók, ráadásul Magyar Péteréknek több lehet a tartaléka is.

Az Iránytű Intézet 5000 fő bevonásával, három hónapos időtartam alatt készített, nem a pillanatnyi preferenciákat mutató, hanem összesítésnek szánt kutatása alapján a választási részvételüket biztosra ígérők körében

„42 százalékkal tartja első helyét az ellenzéki Tisza Párt, míg a Fidesz-KDNP 10 százalékpontos lemaradásban van. A 32 százalékon álló kormánypártok mögött a Mi Hazánk a harmadik 5 százalékkal”.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 3, a Demokratikus Koalíció pedig 2 százalékon áll ebben az összevetésben, egyéb pártoka 1 százalék választana, a biztosan szavazók között pedig 15 százaléknyian nem döntötték még el, kire is adják a voksukat.

A társadalom abszolút többsége kormányváltást szeretne – mondta a Népszavának Pék Szabolcs, a mérést készítő intézet vezető elemzője. A szakértő kiemelte: a megkérdezettek körülbelül hattizede igényli ezt, ami még a TISZA táboron is túlnyúlik.

„Ez azt sugallja, hogy még a Tiszának is lehetnek tartalékai. A kormány maradását óhajtók aránya viszont megegyezik a Fidesz-tábor méretével, így egyelőre nem látszik honnan tudna kapitalizálni a kormánypárt”

– hangsúlyozta.

A választási aktivitást tekintve a kormánypárti szavazók továbbra sem hozzák az eddigi választások 90 százalék feletti szintjét. Csak 86 százaléknyian állítják, hogy biztosan elmennének szavazni most vasárnap, míg a Tisza Párt választói sokkal eltökéltebbek; 93 százalék tervezi, hogy mindenképpen az urnákhoz járul. A DK hívei a Fideszével megegyező aktivitást mutatnak, de figyelemre méltó, hogy a mi hazánkosok aktivitása jelentősen elmarad a két nagy párttól és a DK-tól. Szavazóik eltökéltsége csupán 76 százalék.

Az Iránytű adataiból az is kiderül:

az ország nyolc régiójából hatban Magyar Péter pártja vezet, és már csak kettőben őrzi fölényét a Fidesz-KDNP. 

A társadalom korcsoportjaiban még mindig törésvonal húzódik fiatalok és idősek között, ám év elejéhez képest itt is történtek elmozdulások.

A 18-29 évesek körében a Fidesz tovább gyengült; 14 helyett már csak 12 százalékos támogatottsággal bír, míg a Tisza Párt erősödött: 49 helyett 60 százalékot tudhat magáénak az Iránytű szerint.

A legfiatalabbak között egyébként a Kétfarkú Kutya Párt is eléri a bejutási küszöböt,

65 év felett viszont megfordulnak az erőviszonyok: A Fidesz 46 százalékkal uralja a pályát, a Tisza pedig 25 százalékon áll.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG