2p
Szokás szerint igen kemény hangvétellel fogalmazott Guy Verhofstadt.
Guy Verhofstadt © Claude Truong-Ngoc / Wikimedia Commons

Az uniónak fel kell hagynia a szabálysértő kormányok finanszírozásával, itt az ideje megmutatni, hogy az EU sztenderdjeinek lenézéséért fizetni kell - írta Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciójának (ALDE) vezetője a Sme napilapban megjelentetett véleménycikkében.

Cikkének bevezetőjében az EU kohéziós politikájának célkitűzéseiről, feladatairól illetve arról ír, hogy a kohéziós alap juttatásainak milyen hozadékai voltak az unióhoz 2004-ben csatlakozott tagországok számára. Az unió 2020 és 2027 közötti költségvetése és azon belül a kohéziós alap összegeinek várható szétosztása kapcsán Verhofstadt rámutatott, hogy az Európai Bizottság javaslataival kapcsolatban kemény tárgyalásokra van kilátás, azért is, mert az elmúlt években új prioritások kerültek az előtérbe, köztük a határok védelme, a migráció és több közös védelmi projekt is. Hozzátette: a helyzetet még bonyolultabbá teszi, hogy az unió vezetői abban reménykednek, hogy Nagy-Britannia távozása után is a jelenlegi szinten tudnak majd költeni.

A legutóbbi költségvetési tárgyalások, 2014 óta viszont a legfontosabb politikai fejlődés - fontosabb mint a Brexit vagy a menekültek beáramlása - valószínűleg az illiberális, jobboldali populista kormányok létrejötte volt Magyarországon és Lengyelországban - vélekedett Verhofstadt.

Lengyelország és Magyarország a kohéziós alapokból a 2014 és 2020 közötti időszakban 77 illetve 22 milliárd euróval részesült, és ezt a "nagylelkűséget" jelentős mértékben dotálta Németország, Franciaország és Nagy Britannia – fogalmazott.

Lengyelország és Magyarország autoriter kormányai, ahelyett, hogy elfogadták volna azokat az értékeket, ahonnét ez a nagylelkűség eredeztethető, már aláássák a jogállamot és leépítik a bírósági rendszert - jegyezte meg. A politikus szerint, ha ezeknek az országoknak az egyike ma folyamodna EU tagságért, igyekezetüket elutasítanák.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG