Görögország csaknem ötvenmilliárd eurót kaphat a neki szánt mentőcsomag részeként 2013 márciusának végéig - jelentette be Jean-Claude Juncker, az Eurogroup elnöke és Klaus Regling, az Európai Stabilitási Mechanizmus vezérigazgatója csütörtökön, az eurózóna pénzügyminisztereinek rendkívüli tanácskozását követően.
Elkészült az ütemterv
Juncker a tanácskozást követő sajtótájékoztatón részletesen ismertette a kifizetések ütemtervét. Bejelentette, hogy Athén már a jövő héten számíthat pénzre, az év végéig 34,3 milliárd euróhoz juthat hozzá, a következő év első negyedében pedig további 14,8 milliárd euró folyósítása történhet meg.
Így kell felhasználni a pénzeket
A még idén folyósítandó pénzből 16 milliárd euró a görög bankszektor átalakítását és feltőkésítését szolgálja, 7 milliárd a költségvetés finanszírozását teszi lehetővé, 11,3 milliárd euró pedig annak az államadósság-visszavásárlási akciónak a költségeit hivatott fedezni, amelyet a héten zárt le Görögország.
Klaus Regling arra is kitért, hogy a folyósítandó összegből mindössze a költségvetés finanszírozására szánt 7 milliárd eurót kapja meg Athén készpénzben, a többihez kötvények és más értékpapírok formájában juthat hozzá. A két politikus azt is ismertette, hogy januártól márciusig Athén további 14,8 milliárd eurót kaphat, aminek csaknem a felét a bankok feltőkésítésére és a pénzügyi szektor átalakítására szánják, a többit pedig havonta, 2-2,8-2,8 milliárd eurós részletekben folyósítják, bizonyos "mérföldkőnek" nevezett feltételek teljesülése esetén a költségvetés finanszírozhatóságának fenntartása érdekében.
Ez a bizonytalanságok végére pontot tesz
Meggyőződésünk, hogy a program visszatért a helyes útra, és készen állunk további lépések megtételére is, hogy ez így is maradjon, feltéve, hogy Görögország is teljesíti vállalt kötelezettségeit - jelentette ki Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő.
Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és monetáris ügyekért felelős tagja úgy vélekedett, hogy ez a megállapodás sok hosszú hónap bizonytalanságának végére tesz pontot, és megnyithatja az utat a görögországi befektetések megindulása előtt a munkahelyteremtés elősegítése és a növekedés beindítása érdekében.
Sok megfigyelő meggyőződése az volt, hogy Görögország számára vége a játéknak az eurózónán belül, erre azonban Görögország rácáfolt azzal, hogy kellő eltökéltséget mutatott, hogy visszatérjen a helyes irányhoz, és rácáfolt az eurózóna is azzal, hogy állta a szavát, és támogatja Athént, miután Görögország teljesítette vállalt kötelezettségeit - szögezte le a finn biztos.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Reggel óta szinte töretlenül erősödött a forint
7 perce
-
Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék
22 perce
-
Nagy üzlet végére tett pontot a 4iG
27 perce
-
Elszabadulhat az egyik legfertőzőbb vírus, ha végrehajtják Trump rendeletét
körülbelül 1 órája
-
Itt az újabb olajszennyezés? Egy ökológiailag kényes térség érintett
körülbelül 1 órája
-
Új történelmi csúcson zárt a BUX és a Mol is
körülbelül 1 órája
-
Akkora a baj, hogy azonnal hatmilliárdot kap Gajdos László minisztériuma
2 órája
- Döntött a minisztérium, szüneteltetik a Hungarikum Program kifizetéseit
- Nagyon aktív volt a titkosszolgálat az Orbán-kormány 16 éve alatt
- Az asztalra csapott von der Leyen? Meglepő hír érkezett a migránsokról
- Új üzletet ütött nyélbe a 4iG
- Véleményezhető Vitézy Dávid rendelete az országos közlekedési csúcsszervezetről
- Románia kénytelen meghozni a döntést: leállítják az atomerőművet Cernavodánál
- Kezdhet számolgatni: mennyiért adják az eurót?
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- Minden botrányt túlélt, de egy érthetetlen hibába belebukhat a FIFA elnöke 2026. augusztus 6. 14:13
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Reggel óta szinte töretlenül erősödött a forint
A főbb devizákkal szemben jól teljesített a forint.
Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék
Nem volt jó nap a részvénypiacokon.
Nagy üzlet végére tett pontot a 4iG
Megjöttek a versenyhatósági jóváhagyások.
-
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58 -
Rekordáron adta el hawaii birtokát a Starbucks egykori vezetője2026. augusztus 12. 09:57 -
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30 -
Nyereségbe fordult Tibor Dávid építőipari vállalata2026. augusztus 6. 08:19 -
Lakásokat vásárolt luxusbirtoka mögött a fiatal ausztrál milliárdos2026. augusztus 5. 07:08
További hírek >
-
Harmadik helyen a forint a világ devizapiacának nyertesei között
16:58
-
A mentőbeszerzéseknél is lophattak, nyomoz a rendőrség
16:03
-
A románok leállítják atomerőművüket a Duna alacsony vízállása miatt
15:40
-
Megtöri a több évtizedes tabut a kormány, azonnal fenékküszöböt építenek Paks alatt
14:43
-
Vészesen fogy a világ olajkészlet-tartaléka
13:47
-
A Pilisi Pityókás és a Magvető kenyere tarolt, de a Bíborfehér torta is nagyon bejött a bíráknak
17:16
-
Egyre többen próbálják ki ingyen a vízisportokat a Balatonnál – videóval
16:52
-
Új koncepció a KLM fedélzeti kiszolgálásának területén
14:42
-
Mik azok a szalmapókok, és miért érkeznek a Mesterségek Ünnepére a Budai Várba?
13:55
-
Hazai különleges alapanyagokból készül a PICK új termékcsaládja
10:41
-
Magyar Péter: fenékküszöbbel és elsüllyeszthető bárkákkal emelnék meg a Duna vízszintjét Paksnál
14:49
-
Baleset Egerben: a rendőrség által körözött rolleres ütközött egy autóval
13:10
-
Négymilliárd forintba kerül az augusztus 20-i programsorozat és rövidebb is lesz a tűzijáték
12:35
-
Éjszakai, zajos vasúti karbantartási munkákat végeznek Egerben és a környező vasúti szakaszokon
11:26
-
Újra gumikacsák az Eger-patakban
08:23
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Hamarosan új világra ébredhetnek a leggazdagabbak Magyarországon
2026. augusztus 11. 19:50
-
Váratlanul megszólalt és üzent Vlagyimir Putyin
2026. augusztus 12. 11:48
-
Akkora a baj, hogy azonnal hatmilliárdot kap Gajdos László minisztériuma
2026. augusztus 12. 17:10
-
Már a termelés költségénél is olcsóbban adják a gabonát az ukrán gazdák
2026. augusztus 12. 05:44
-
Milliárdokkal olcsóbban árulják Matolcsyék balatoni luxusüdülőjét
2026. augusztus 12. 10:10



