2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A vártnál gyorsabban emelhet kamatot a Fed, a pénznyomdától pedig októberben biztosan elbúcsúzhatunk.

Legkorábban 2015-ben emelkedhet az alapkamat az Egyesült Államokban, és 2015 végére 1 százalék körüli szintre nőhet - mondta el Janet Yellen az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke a szokásos féléves meghallgatásán az amerikai szenátus pénzügyi bizottsága előtt.

Jól alakul a munkaerőpiaci helyzet

A Fed jelentése szerint 2014 első felében az Egyesült Államokban kissé gyorsabb ütemben növekedett a foglalkoztatottak száma havonta, mint 2013-ban. A gazdasági válság utáni időszakban összesen 9 millióval nőtt a munkahelyek száma.

A Fed adatai szerint a munkanélküliségi ráta 4 százalékkal van korábbi csúcspontja alatt, az elmúlt egy évben 1,5 százalékkal csökkent és júniusban 6,1 százalék volt. Janet Yellen szerint a gazdaság helyzete javul, de ez még nem egy lezárult folyamat, és a munkanélküliség fölötte van a Fed célszámának.

Az első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) csökkent, de a második negyedévben már növekedést várnak, habár az ingatlanpiacon még mindig alacsony a piaci aktivitás. A Fed elnökének személyes véleménye szerint közepes lesz a gazdasági növekedés üteme a következő években.

Májusban az éves infláció 1,8 százalékos volt, kissé gyorsult az év eleje óta, de még kisebb, mint a Fed 2 százalékos célszáma. A maginfláció májusban 1,5 százalék volt és a Fed nyíltpiaci bizottságának (FOMC) többsége szerint 2014-ben az egész éves infláció 1,5-1,75 százalék körül alakul.

Októberben leáll a pénznyomda

Janet Yellen megerősítette, hogy októberben befejeződik a Fed havi kötvényvásárlói programja, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy "jelentősebb" időnek kell eltelnie a kötvényvásárlások befejezése után, míg emelik a 0-0,25 százalékos alapkamatot. 

Michael Crapo republikánus szenátor kérdésére a Fed elnöke elmondta, hogy a kamatemelésre nincs pontos menetrend, az a gazdasági növekedés ütemétől függ. Ha a növekedés üteme nem csökken, akkor valamikor 2015-ben emelkedhet az alapkamat, és 2015 végére 1 százalék körüli szintre nőhet.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG