2p
Itt még van következménye annak, ha valaki össze-vissza hazudozik a tévében.

Még a republikánusokhoz közelálló, Donald Trumpot leginkább támogató Fox televízió is szerződést bontott azzal az elemzőjével, aki azt állította náluk korábban, hogy Obama elnök a brit elektronikus figyelő szolgálat segítségével hallgattatta le Donald Trumpot. A lassan komédiába torkolló botrány legutóbbi fordulóiról itt írtunk.

Nem tartanak rá igényt

Több amerikai napilap, köztük a The Washington Post és a Boston Globe információi szerint Andrew Napolitano jogász, a Fox televízió rendszeres elemzője eltűnik a képernyőről. Az információt a televízió nevük elhallgatását kérő munkatársai közölték, a Fox vezetői hivatalosan nem kívánták kommentálni az ügyet.

Andrew Napolitano volt az, aki a múlt héten bejelentette: az előző elnök, Barack Obama kormányzata a brit elektronikus figyelő szolgálat ((GCHQ) segítségét vette igénybe, s általuk hallgattatta le az elnökválasztási kampányban Donald Trumpot és kampánycsapatát a New York-i Trump-toronyban. Trump elnök erre az elemzésre hivatkozva állította aztán, hogy Obama lehallgattatta őt.

Egyből tiltakoztak

A brit hírszerzés azonnal cáfolta az információt, és amikor az Angela Merkel német kancellárral tartott közös sajtótájékoztatóján Donald Trumptól megkérdezték ezt, az elnök a Fox televízióhoz irányította a kérdező újságírót. Közben a Fehér Ház szóvivője, Sean Spicer is leszögezte: amerikai hivatalos állásfoglalásokban többé nem hangzik el ez a vád. Pénteken a Fox televízió munkatársa is közölte az egyik műsorban: a televízió elhatárolódik jogi elemzője információitól, s a Fox egyetlen munkatársának vagy vezetőjének sincs tudomása és bizonyítéka arról, hogy "a jelenlegi elnököt bárki és bármikor lehallgattatta volna".

Értesülések szerint Andrew Napolitanót hétfőtől vették le a képernyőről. Hétfőn a képviselőház hírszerzési bizottsága előtti meghallgatáson James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója és Mike Rogers admirális, a  Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) vezetője egyaránt leszögezte: nem találtak bizonyítékot arra, hogy Obama elnök lehallgattatta volna Donald Trumpot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG