3p
A Világgazdaság tette közzé értesülését a kormány számairól - a bérminimum 200 ezer forint fölé ugorhat.

A Világgazdaság úgy tudja: az idei 180 500 forintos bérminimum jövőre 202 ezer forintra ugrik, miközben a 138 ezres minimálbér helyett januártól 150 ezer forint lesz az irányadó. A munkáltatók és a szakszervezetek közti bérmegállapodást azonban lassíthatja, hogy a kormány a lap információi szerint hivatalosan csak november végén, december elején tervezi ismertetni ezeket a számokat. Korábban a Népszava is arról írt: Orbán Viktor Kötcsén 150 ezer forintos minimálbérről és 202 ezer forintos garantált bérminimumról beszélt.

Ha Varga Mihály szavaiból indulunk ki, reális lehet

A kormány ugyan nem akar beleszólni abba, hogy mekkora emelésben állapodnak meg a munkáltatók és a munkavállalók a minimálbér esetében az őszi bértárgyalásokon, de ha nem jön létre egyezség, akkor meg kell hozni a döntést. Varga Mihályt nemrég az mfor.hu megkérdezte arról, mégis mekkora lehet a kormány számára elfogadható minimálbér-emelés; a pénzügyminiszter azt mondta, nem akarja befolyásolni a reményei szerint eredményes tárgyalást azzal, hogy közöl egy számot.

A miniszter azonban végül mégis adott egy kapaszkodót a munkaadók és munkavállalók számára: arra hívta fel a figyelmet, hogy idén az első félévben 9,4 százalékkal nőttek a reálkeresetek. "Azt feltételezem, hogy ehhez az értékhez közeli mértékben kell megállapodniuk a feleknek, hogy mindenki elégedett tudjon lenni" - mondta.

Ez alapján az mfor.hu kalkulált: ha a pénzügyminiszter által elmondottakból indulunk ki, akkor a minimálbér 9-10 százalékos emelése elfogadható a kormány számára. Ez azt jelentené, hogy jövőre 151 800 forint, illetve 198 550 forint lenne a legkisebb bérek összege. Ez nagyjából megegyezik a lapok által megszellőztetett számokkal - bár van annak lélektani jelentősége, ha valóban 200 ezer forint fölé ugrik a bérminimum, ahogy a lap írja.

Ebből tényleg forró ősz lesz: kikényszeríti a kormány a béremelést?

Egy gond azért ezzel biztosan lesz: a munkáltatók ekkora béremelést csak úgy tudnak kigazdálkodni, ha a kormányzat ezt adócsökkentéssel megtámogatja. Csökken is jövőre a szociális hozzájárulási adó - csakhogy nem januártól, hanem csak az év közepén, júliustól. Bár a munkaerőhiány valóban indokol béremelést, ahogy a bérfelzárkóztatásnak is folytatódnia kell, érdemben nem javult az utóbbi időben a cégek termelékenysége - annyira biztos nem, hogy egy kétszámjegyű béremelést ki tudjanak gazdálkodni változatlan (adózási) feltételek mellett.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének leköszönő főtitkára az mfor.hu-nak úgy fogalmazott: végső esetben az sem zárható ki, hogy nem lesz minimálbér-emelés az év elején, mert a munkáltatói oldal tárgyalási készsége merevvé válhat, ha nem tapasztalnak változást a kormányzat álláspontjában.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG