5p
Nyugati szomszédunknál jövő héttől fokozatosan felfüggesztik a közoktatást. Az iskolákból azonban nem tűnnek el teljesen a tanárok, sőt, a 14 év alatti gyerekek továbbra is bemehetnek tanulni, ha a szülők nem tudják megoldani felügyeletüket. Ausztriában eddig több mint négyszáz fertőzött és egy halálos áldozat van a koronavírus miatt. Két települést karantén alá helyeznek, hétfőtől az üzletek többsége bezár.
Bécs központja, a Stephansplatz március 11-én. EPA/CHRISTIAN BRUNA

Jövő héten Ausztriában is fokozatosan felfüggesztik a tanítást az alap- és középfokú iskolákban, néhány kiskaput azonban nyitva hagynak a diákok számára.

Nem lesz tanítás, de azért be lehet menni

Bár hétfőn és kedden hivatalosan még lesz tanítás, már nem kötelező a gyereket iskolába küldeni. Szerdától pedig minden alap- és középfokú tanintézményben felfüggesztik az oktatást Húsvétig, azaz április elejéig. Ugyanakkor a 14 év alatti gyerekeket „befogadják” az iskolák, ha a szülők semmiképp nem tudják megoldani felügyeletüket.

Heinz Fassmann osztrák oktatási miniszter külön levélben fordult a szülőkhöz.

Egyrészt szeretném megvédeni az iskolásainkat, másrészt mindannyiunk számára szeretnék megőrizni egy darabka normalitást

- fogalmazott. Felhívja a figyelmet arra, hogy azokkal a gyerekekkel, akik szülői felügyelet híján mégis kénytelenek iskolába menni, a tanárok foglalkozni fognak: új tananyag helyett gyakorló- vagy az addigi tudást elmélyítő feladatokat adnak majd nekik.

Mint az a minisztériumi közleményből kiderül, a fő cél, hogy – a vírus terjedésének megakadályozása érdekében – csökkentsék az iskolában lévők és a „szociális érintkezések” számát, és távol tartsák a gyerekeket az intézményektől.

Ugyanakkor az iskolák nyitva maradnak, a tanároknak igény szerint rendelkezésre kell állniuk, az iskola vezetésének pedig továbbra is a tanintézményben kell lennie. (Kérdés persze, hogy mit jelent ez majd a gyakorlatban, hány gyerek fog járni a "felfüggesztett" iskolákba - a szerk.)

Magyarországon az alap- és középfokú oktatást egyelőre  nem függesztik fel. Orbán Viktor kormányfő ma azt mondta: ha bezárnák az iskolákat, az a tanév végét jelentené, a tanároknak pedig fizetés nélküli szabadságra kellene menniük. Feltevések szerint a társadalombiztosítási járuléktól is eleshetnének.

"Kapjuk a fizetést"

"A legtöbb szülő él azzal a jogával, hogy már hétfőtől nem kell iskolába engedni a gyereket. Első felmérések szerint mintegy 75 százalék marad otthon. Az osztrák állam a fizetés egyharmadának átutalásával támogatja azt a céget, amelyik elengedi a szülőt. Így reménykedünk, hogy nem jön sok gyerek. Minden kiadó ingyenesen rendelkezésre bocsátotta a tankönyvek digitális verzióit, és online platformokat lehet létrehozni. Minden szülő email-címe megvan a tanároknak, arra lehet küldeni feladatokat, de csak ismétlőt. Eddig nincs szó arról, hogy meghosszabbodna a tanév, és persze kapjuk a tanári fizetésünket" - kommentálta a hírt lapunknak egy ausztriai általános iskolában tanító magyar tanárnő.

Bezárnak az üzletek

Nyugati szomszédunknál péntekig több mint 400 fertőzött személyt regisztráltak, Bécsben egy 69 éves ember életét vesztette. A férfi, akinek volt más betegsége is, Olaszországban járt a közelmúltban. Ő a koronavírus első halálos áldozata Ausztriában. Hivatalosan eddig hatan gyógyultak meg.

Az osztrák kormány ma újabb intézkedéseket jelentett be: hétfőtől az üzletek nagy részét bezárják – kivéve az élelmiszerboltokat, a bankokat, a gyógyszertárakat, a postákat, a benzinkutakat és az állateledelt árusító üzleteket. Az éttermek, bárok és kávézók csak délután 3-ig tarthatnak nyitva. Emellett Tirolban két települést – Paznauntalt és St. Antont – karantén alá helyeznek.

Az intézkedések célja, hogy a lehető legminimálisabbra redukálják a szociális életet. Az osztrák külügyminisztérium egyúttal arra kéri a polgárokat, hogy – hacsak nem feltétlenül szükséges – ne utazzanak el, akik pedig külföldön vannak, azok térjenek haza.

Több mint ötezer áldozat világszerte

Ami a vírus globális dimenzióit illeti, világszerte 130 ezer fölé nőtt a diagnosztizált fertőzöttek és 5000 fölé a halálos áldozatok száma; mintegy 70 ezer ember viszont már meggyógyult.

Kína után – ahol hivatalos közlések szerint már véget ért a vírus – Olaszországban a legsúlyosabb a helyzet: a dél-európai országban eddig több mint 15 ezer fertőzöttet diagnosztizáltak, és  több mint ezren veszítették életüket.

Romlik a helyzet Spanyolországban is, ahol mintegy négyezer fertőzött és 120 halott van, mintegy ötven százalékuk Madrid régióban.

Nagy-Britanniában az ismertté vált megbetegedések száma csaknem hatszázra nőtt, a halálos áldozatok száma tíz. A focibajnokságokat, köztük a Premier League-t április 3-ig felfüggesztették.

Németországban több mint 2400 fertőzöttet jegyeztek fel, a halálos áldozatok száma öt. A tartományok egymás után jelentik be, hogy hétfőtől az összes iskola és óvoda felfüggeszti tevékenységét. Angela Merkel kancellár azt tanácsolja az embereknek, hogy amennyire csak lehetséges, mondjanak le a szociális életről.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Trump autóvámja miatt még távolabbra került a magyar kilábalás
Sasvári Péter | 2025. június 1. 06:01
Szinte kibírhatatlannak nevezte a Donald Trump által kivetett autóvámokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára. Magyar Levente szerint ugyanis az Egyesült Államok által az európai autóimportra kivetett vámok Magyarországot is határozottan rosszul érintenék. De miért nem tud különalkut kötni a „dealeket” kedvelő Trumppal a számára legszimpatikusabb magyar kormány? És merre van előre az érintett magyar iparágaknak, egyáltalán, a magyar-amerikai gazdasági kapcsolatok számára?     
Makro / Külgazdaság Szörnyű örökséget hagyott hátra Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 12:41
Közel 800 milliárd forintos veszteséggel zárta a 2024-es évet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből. Ennek ellenére a tőkehelyzet javult valamelyest a forint év végi gyengülése miatt, így „csak” közel 1700 milliárd forint mínuszban van a saját tőke.
Makro / Külgazdaság Meghalt az abortusztabletta feltalálója
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 10:46
98 éves korában elhunyt a francia tudós, aki feltalálta az abortusztablettát.
Makro / Külgazdaság Friss jelentés: 1 milliárd eurónál is több uniós forrás ment el diszkriminatív projektekre
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 09:59
Hat ország példái közé tartozik a romák szegregált lakhatása és a menedékkérők számára fenntartott befogadóközpontok létesítése is.
Makro / Külgazdaság 250 millió méh szabadult ki egy felborult kamionból
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 09:29
Az amerikai Washington államban a hatóságok arra figyelmeztetik a lakosságot, hogy vigyázzanak a méhrajokkal. 
Makro / Külgazdaság Jöhet a fordulat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 09:06
Egy kisebb árcsökkenést láthattunk a hazai benzinkutakon, és a következő napokban is csak minimális változás várható az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint.
Makro / Külgazdaság Bukásra áll a Moody's-nál Magyarország
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 08:20
A Moody’s nemzetközi hitelminősítő szerint Magyarország végleg eleshet a zárolt uniós források nagy részétől. Félő, hogy a kormány választási osztogatásba kezd, miközben a gazdaság idén mindössze egy százalékkal nő. A hitelbesoroláson ezzel együtt nem rontottak, de az ahhoz kapcsolt, leminősítésre utaló negatív kilátás sem változott.
Makro / Külgazdaság Újra berobban a vámháború? Trump elővette a fegyvereket
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 18:39
Az amerikai elnök szerint Kína megsértette az egyezményt.
Makro / Külgazdaság Csalódást keltő hírt kaptak a németek
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 17:22
Nem csökkent az infláció tovább.
Makro / Külgazdaság Megakadtak a kínai-amerikai tárgyalások
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 12:57
Az amerikai pénzügyminiszter szerint Trumpnak és Hszi Csin-pingnek személyesen kell majd kimozdítani a megbeszéléseket a holtpontról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG