2p
Az Országgyűlés elnöke szerint úgy javíthatók az amerikai-magyar kapcsolatok, ha az Egyesült Államok abbahagyja a Magyarországgal szemben gyakorolt, szövetségesek között merőben szokatlan és barátságtalan magatartást, valamint politikát.

Kihasználnak minket?

"Az amerikaiak nem csak Magyarországgal szemben alkalmazzák ezt a politikát. Geopolitikai játszmáikban bennünket, a cseheket, a románokat, a szlovákokat eszközként használnak és kihasználnak annak érdekében, hogy a maguk szempontjai szerint "rendet csináljanak" a frontvonal mögötti közvetlen hátországban" - jelentette ki.

Kik nem szeretik Amerikában a Fideszt?

Az amerikai külügyi apparátus meg a sajtó - csak ez a baj Magyarországgal?

John McCain republikánus szenátor nemrég újfasiszta diktátornak nevezte Orbán Viktort. Később közleményt is kiadott, ebben azt írta: mióta  Orbán Viktor 2010-ben hatalomra lépett, antidemokratikus alkotmánymódosításokat vezettek be, a magyar bíróságok függetlenségét korlátozták, lerohanták a civil szervezeteket, megnyirbálták a sajtószabadságot. Szijjártó Péter külügyminiszter a Magyarországról szóló sajtóhíreszteléseknek tudta be McCain kijelentéseit.

Kövér László leszögezte: a helyzet rosszabb, mint amilyennek látszik, mert az amerikai külügyi döntéshozatal apparátusának középszintjén nagyon régóta vannak Magyarországnak, illetve a Fidesz-KDNP szövetségnek ellenfelei és ellenségei. Az amerikai döntéshozók pedig, mivel egy Magyarország méretű ország a legritkább esetben üti meg ingerküszöbüket, az apparátusban bízva, az ő véleményüket sajátjukká téve kommunikálnak - mondta a házelnök, aki úgy látja: ez az apparátusi középszint az elmúlt 25 évben mindig negatív környezetet igyekezett teremteni, amikor polgári erők voltak kormányon Magyarországon.

Kövér szerint az amerikaiakon múlik a viszonyunk

"Talán a hangvétel most szokatlanabb, irracionálisabb, mint korábban volt. El tudjuk viselni a szeretetlenséget, de szövetségesként legalább a korrekt álláspontra igényt tartunk Amerikától" - tette hozzá a politikus. Kövér László kijelentette: "Nem a mi kezünkben van a kulcs a kétoldalú viszony normalizálásához".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG