3p

Közel 15 millió forint bírságot szabott ki az MNB az Extreme Digital-eMAG Kft.-re a pénzpiaci többes ügynöki tevékenységéhez kötődő jogsértések miatt. A társaság ügyféltájékoztatási tevékenysége számos ponton jogsértő volt, egyes nyilvántartásai is hiányosak voltak és nem igazolta megfelelő mennyiségű versengő hiteltermék elemzését.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elsősorban a többes ügynöki engedélynek való megfelelésre vonatkozó célvizsgálatot folytatott az Extreme Digital-eMAG Kft.-nél. Az MNB megállapította, hogy az Extreme Digital-eMAG Kft. a vizsgált időszakban nem tett eleget az összehasonlításra alkalmas termékelemzési kötelezettségének, nem tudta igazolni az MNB felé kellő számú, egymással versengő hiteltermék bemutatását ügyfelei számára – közölte hétfőn a pénzügyi szektor törvényességi felügyeletét is ellátó jegybank. Az MNB megállapította továbbá, hogy az Extreme Digital-eMAG Kft. a vizsgált időszakban szintén nem tett maradéktalanul eleget a pénzügyi szolgáltatás közvetítését megelőző, a pénzpiaci közvetítőre vonatkozó, valamint a hitelszerződés megkötését megelőző tájékoztatási kötelezettségének. A hitelező, a hitelközvetítő a hitelszerződés megkötését megelőzően a fogyasztó részére köteles olyan felvilágosítást adni, amelynek alapján a fogyasztó felmérheti, hogy az igénybe venni tervezett hitel megfelel-e az igényeinek és pénzügyi teljesítőképességének. Ennek során a többes ügynök köteles a fogyasztó rendelkezésére bocsátani a különböző ajánlatok összehasonlításához szükséges információkat, hogy a fogyasztó megalapozott döntést hozhasson a hitelszerződés megkötéséről.

Nem lehetett kellő számú versengő hiteltermékkel összehasonlítani a webáruház áruhitel-ajánlatát. Fotó: Depositphotos
Nem lehetett kellő számú versengő hiteltermékkel összehasonlítani a webáruház áruhitel-ajánlatát. Fotó: Depositphotos

Az MNB azt is megállapította, hogy az Extreme Digital-eMAG Kft. közvetítői nyilvántartása hiányos volt, nem volt alkalmas az érintett közvetítői személyi állomány számbavételére, valamint az előírt szakmai képesítési követelmények meglétének megállapítására. Mint írják, a vizsgálat során az Extreme Digital-eMAG Kft. nem tudott megfelelő, tételes, termékszintű nyilvántartást bemutatni a kötelező képzésekről, továbbképzésekről sem.

A szakmai képzések körében az Extreme Digital-eMAG Kft. nem gondoskodott teljeskörűen a jogszerű értékesítés feltételét jelentő képzések, továbbképzések megtartásáról. Előzőkből is kifolyólag fordulhatott elő, hogy az adott termék vonatkozásában megfelelő szakmai ismeretekkel nem rendelkező személyek végeztek értékesítési tevékenységet – áll a közleményben.

Mindezek nyomán az MNB hétfőn közzétett határozatában kötelezte az Extreme Digital-eMAG Kft.-t a feltárt hiányosságok kijavítására, amelyekről 2024. február 5-ig írásban kell beszámolnia a felügyelet részére. A jogsértések miatt az MNB 8,8 millió forint felügyeleti és 6 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot is kiszabott a társaságra – zárul a felügyeleti szerv tájékoztatása.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elszakadjunk az orosz olajtól és gáztól? Óriási a megosztottság Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 13:25
Az energiafüggőség kérdéseit vizsgálta az Europion legújabb felmérésében.
Makro / Külgazdaság Az orosz hírszerzés embere rejthette el a konzervdoboz-bombákat egy lengyel temetőben
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 13:04
Kukoricás dobozba rejtett robbanóanyagot ásott ki egy litvániai temetőből Władysław D., és elásta egy lengyelországi temetőben. Az autópálya mellett is hagyott a dobozokból, de ezeket egyelőre nem találják.
Makro / Külgazdaság Már számolnak a befektetők a Tisza Párt győzelmével
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 11:36
A kormányváltás reménye miatt erősödhet a forint, erről ír a Bloomberg. Az elemzők is arról beszélnek, hogy ugyan még kockázatos forintba fektetni, de érdemes figyelni a magyar fizetőeszközt.
Makro / Külgazdaság Apró lépésekkel csökken a benzin és a dízel ára
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 10:39
Pénteken is csökkenésről számolt be a Holtankoljak.hu, és szombaton is ez várható. 
Makro / Külgazdaság Feltámadt a költségvetés, de ehhez a választásnak is lesz egy-két szava
Imre Lőrinc | 2025. október 3. 08:33
Minden előzetes várakozásra rácáfoltak a második negyedéves hazai költségvetési folyamatok. A kormányzati szektor 480 milliárd forintos többletet produkált, aminél nagyobbra több mint 8 éve, vagyis 2017 első negyedéve óta nem volt példa. Megnyílt a mozgástér a választási osztogatásokra?
Makro / Külgazdaság Kiszámolták, pontosan mekkora Mészáros Lőrinc vagyona – itt az új gazdaglista
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 07:44
Közel ezermilliárd forint az előnye Mészáros Lőrincnek a második leggazgadabb magyarhoz képest. A tíz leggazdagabb magyar közé 300 milliárd forinttal lehetett bekerülni, az ötvenes listára 65,9 milliárd forint volt a belépő szint.
Makro / Külgazdaság A dán kormányfő nem engedné, hogy Orbán Viktor döntsön Európa jövőjéről
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 06:48
Dániában találkozik az Európai Politikai Közösség, az eseményen Volodimir Zelenszkij és a házigazda ország kormányfője, Mette Frederiksen is Orbán Viktort emlegette.
Makro / Külgazdaság Mégis aláállhat egy kis uniós pénzesőnek az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 16:29
Hozzájuthatunk a befagyasztott uniós támogatás egy részéhez 
Makro / Külgazdaság Nem várt meglepetés jött az eurózónából
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 13:12
Augusztusban az elemzők által várt stagnálással szemben emelkedett a munkanélküliség az euróövezetben, míg az Európai Unióban (EU) az előző havival azonos munkanélküliségi rátát regisztráltak az EU statisztikai hivatala, az Eurostat közzétett adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lesz-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 11:05
Pénteken sem változnak a nagykereskedelmi árak a benzin és a gázolaj tekintetében sem. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG